Welbeck aggódott az EB szereplése miatt

Danny Welbeck elmondta, hogy nem szerette volna a manchesteri derbin összeszedett bokasérülése miatt kihagyni az Európa-bajnokságot.


A Manchester United csatára Nigel de Jong szabálytalan becsúszása után sérült le az Etihad Stadium közönsége elõtt áprilisban, ami után Welbecknek nagyon rossz érzése volt.
 
De a 21 éves támadó gyõztes találattal tért vissza szerdán a belgium elleni válogatott mérkõzésen, és már nagyon várja az angolok nyitó találkozóját, ahol is a franciák ellen lépnek pályára hétfõn.
 
Welbeck a következõket mondta: "Amikor sérülést szenvedtem a City elleni meccsen, akkor a legrosszabbtól tartottam. Miután hazamentem egész éjszaka rengeteg minden kavargott a fejemben."
 
"Nem tudtam elképzelni, hogy mi lesz ezután velem, addig amíg reggel meg nem vizsgáltak. De másnap megkönnyebbülten mentem haza, miután kiderült, hogy nem volt olyan súlyos a sérülésem, mint amitõl legelõször féltem."
 
 
"Idõnként arra gondoltam, hogy 'talán nem vagyok még kész', de örülök, hogy a menedzser (Roy Hogson) hitt bennem és én azonnal a rendelkezésére álltam, amikor behívott a válogatottba."
 
Hogson megbízott benne és a Wembleyben rendezett barátságos találkozón esélyt adott számára a bizonyításra, ahol végül Welbeck Ashley Young által elõkészített elsõ félidei találatával nyertek.
 
Welbeck így folytatta: "Nagyon örültem, amikor megszereztem elsõ találatomat Anglia színeiben. Ez volt az, amire már kisgyerek korom óta vártam."
 
"Jelenleg erre szeretnék építkezni, itt az ideje, hogy felvegyem a kesztyût és még több gólt szerezzek, viszont annak örülök, hogy ismét fitt vagyok."
 
"Néhány edzés után megkaptam az esélyt és 55 percet játszhattam Belgium ellen. Ezen a találkozón végig fitten éreztem magam és már nagyon várom az elsõ EB-meccsünket."
 
Welbeck is csalódott volt, csakúgy, mint Sir Alex Ferguson többi sztárja a 2 évvel ezelõtti Világ-bajnokság miatt. Reméli, hogy feltud nõni klub menedzsere elvárásaihoz, bár csak két évvel azután, mint azt elõzetesen gondolták.
 
 
"A szezon során nem mindig játszottam úgy, ahogy szerettem volna a Unitedben" - mondta Welbeck. "Kemény volt, de amikor a menedzsered szavait hallod, az tényleg egy plusz lökést ad a számodra, habár nem igazán gondolsz bele túl sok mindent."
 
De eldöntötte, hogy megfogadja Ferguson tanácsait, amikor majd magára húzza az angol válogatott mezét az ukrán-lengyel közösrendezésû Európa-bajnokságon.
 
"Mielõtt csatlakoztam a válogatottbeli csapattársaimhoz, azelõtt még váltottam pár szót a Mesterrel (Sir Alex Ferguson)."
 
"Gratulált nekem a válogatottságom miatt és csak annyit mondott, hogy a legjobbamat nyújtsam, ha a pályára lépek."
 
 


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!