Túra ellenfelek - AmaZulu FC
Alan Beck, a ManUtd.com tudósítója mutatja be nekünk a United felkészülési mérkõzéseinek házigazdáját a durbani AmaZulu FC-t.
Amit tudni illik a AmaZulu FC-rõl.
A csapat 1932-ben alakult, Royal Zulu néven és nem más mint a zulu király, Salamon támogatásával. Az évek során már több tulajdonosa is volt a klubnak és rengeteg névváltoztatási huzavonán estek már át. 1972-ben megnyerték a Nemzeti Futball Ligát és 74-ben vették fel a ma is használatos AmaZulu FC nevet.
Hogyan álltak az elõzõ szezonban?
Az elmúlt szezon jobban alakult a csapat számára, mint az azt megelõzõ, mivel akkor csak a gólarányon múlott, hogy a csapat bent maradhatott a ligában. Idén viszont egy elõkelõ hetedik helyet sikerült megszerezniük, bár a hazai pályán nem nagyon remekeltek, mivel csak négy mérkõzést sikerült megnyerniük a Moses Mabhida-ban.
Ki a menedzser?
Roger Palmgren. A 49 éves svéd, menedzseri karrierjét a Sierra Leone-ban kezdte. 2009 óta irányítja az Usuthut, és nemrég hosszabbította meg a klub a szerzõdését.
Mit lehet tudni a csapatról?
Tavaly Dlamini Goodman, a támadó középpályás, vagy a második csatárként szereplõ játékos lett a csapat gólkirálya hét góljával és ekkor igazolták le a Highlanders FC-tõl, új tehetséges kapusukat Tapua Kapinit.

Milyen a rajongótáboruk?
Igazán szenvedélyes rajongótáboruk nem rejti véka alá nemtetszését. Ahogyan történt ez a 2010/11-es szezonban, amikor súlyos sérülési válság miatt majdnem kiesett a csapat a bajnokságból. A klub erõsen kötõdik a zulu mentalitáshoz, melyet büszkeség és erõs nemzeti identitás jellemez.
Milyen múltbéli szálak kötik össze a két csapatot?
Nem igazán vannak közös szálak a két klub között. Angol kapcsoaltaik egyedül az ifjúság fejlesztési program keretein belül vannak a Bristol Rovers-szel és a Charlton Athletic-kel.
Sztárjátékos?
A kapus, Kapini. Õ az AmaZulu kapitánya és egyben Zimbabwe válogatott játékosa is. Részese lesz majd a 2013-as Afrika Nemzetek Kupának. 2011-ben igazolta le a csapat és kiváló teljesítményével hamar elnyerte a rajongók szeretetét.
Érdekesség?
1968-ban, mikor a zulu király meghalt, a temetésén az egész csapat megjelent, melyre a játékosok közvetlenül egy mérkõzésrõl érkeztek.
És mit mondanak õk?
"Örülünk, hogy vendégül láthatjuk a Manchester Unitedet a Moses Mabhida Stadionban. Ez a találkozó tökéletes indítása lesz a 80. jubileumi évünknek " - mondta Peter O'Conno, általános igazgató.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Chelsea vs Manchester United
Premier League 37. fordulóStamford Bridge
2025-05-16 21:15
Tottenham
vs Manchester United
2025-05-21 21:00
Manchester United
vs Aston Villa
2025-05-25 17:00
ASEAN All-Stars
vs Manchester United
2025-05-28 14:45
Hong Kong
vs Manchester United
2025-05-30 14:00
Manchester United
0-2 West Ham
Premier League 36. forduló
Old Trafford
2025-05-11 15:15
Premier League 36. forduló
Old Trafford
2025-05-11 15:15
Manchester United
4-1 Athletic Bilbao
2025-05-08 21:00
2025-05-08 21:00
Brentford
4-3 Manchester United
2025-05-04 15:00
2025-05-04 15:00
Athletic Bilbao
0-3 Manchester United
2025-05-01 21:00
2025-05-01 21:00
Bournemouth
1-1 Manchester United
2025-04-27 15:00
2025-04-27 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
A hangadó
Aaron Wan-Bissaka
Akadémiai csapat
Alejandro Garnacho
Alex Telles
Altay Bayindir
Alvaro Fernandez
Amad Diallo
Andre Onana
Andreas Pereira
Angol válogatott
Anthony Elanga
Anthony Martial
Antony
Arsenal
Aston Villa
Átigazolási Center
Átigazolások
Axel Tuanzebe
Ayden Heaven
Bajnokok Ligája
Bournemouth
Brandon Williams
Bruno Fernandes
Bryan Robson
Cardiff City
Casemiro
Chelsea
Chido Obi
Christian Eriksen
Cristiano Ronaldo
Crystal Palace
David De Gea
David Gill
Dean Henderson
Diogo Dalot
Donny van de Beek
Ed Woodward
Edinson Cavani
Edzői stáb
Egykori játékosok
Érdekességek
Eric Bailly
Erik ten Hag
Európa-liga
Everton
FA-kupa
Facundo Pellistri
Felkészülési túra 2022
Felkészülési túra 2023
Felkészülési túra 2024
Felkészülési túra 2025
Fred
Fulham
Gary Neville
Glazer
Hannibal Mejbri
Harry Amass
Harry Maguire
Híres magyar Vörös Ördögök
Hónap játékosa
Hónap legjobbja szavazás
Hónap Ördöge
Hull City
Ifjúsági BL
Jack Butland
Jadon Sancho
Játékosértékelés
Játékosprofilok
Jesse Lingard
Jonny Evans
Joshua Zirkzee
Juan Mata
Kobbie Mainoo
Kölcsönlesen
Közös meccsnézések
Lee Grant
Leicester City
Leny Yoro
Ligakupa
Lisandro Martinez
Liverpool
Luke Shaw
Manchester City
Manchester United
Manuel Ugarte
Manutdfanatics.hu
Marcel Sabitzer
Marcus Rashford
Martin Dubravka
Mason Greenwood
Mason Mount
Matthijs de Ligt
Michael Carrick
Nemanja Matic
Newcastle
Női csapat
Norwich City
Noussair Mazraoui
Ole Gunnar Solskjaer
Omar Berrada
Patrick Dorgu
Paul Pogba
Paul Scholes
Pénzügyek
Phil Jones
Phil Neville
Pletykák, átigazolások
Podcast
Premier League
Ralf Rangnick
Raphaël Varane
Rasmus Højlund
Richard Arnold
Ruben Amorim
Ruud van Nistelrooy
Ryan Giggs
Scott McTominay
Sergio Reguilon
Sir Alex Ferguson
Sir Bobby Charlton
Sir Jim Ratcliffe
Sir Matt Busby
Sofyan Amrabat
Southampton
Stoke City
Sunderland
Swansea City
Szurkoló szemmel
Szurkolói klub
Tahith Chong
Taktikai mágnestábla
Tartalék csapat
Toby Collyer
Tom Heaton
Tottenham
Trófeabibliográfia
Tyrell Malacia
Utazás
Válogatottak
Victor Lindelöf
Visszhang
Watford
West Brom
West Ham
Willy Kambwala
Wout Weghorst
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 36 | 83 | 37 | +46 | 83 |
2 | Arsenal | 36 | 66 | 33 | +33 | 68 |
3 | Newcastle | 36 | 68 | 45 | +23 | 66 |
4 | Manchester City | 36 | 67 | 43 | +24 | 65 |
5 | Chelsea | 36 | 62 | 43 | +19 | 63 |
6 | Aston Villa | 36 | 56 | 49 | +7 | 63 |
7 | Nottingham Forest | 36 | 56 | 44 | +12 | 62 |
8 | Brentford | 36 | 63 | 53 | +10 | 55 |
9 | Brighton & Hove Albion | 36 | 59 | 56 | +3 | 55 |
10 | Bournemouth | 36 | 55 | 43 | +12 | 53 |
11 | Fulham | 36 | 51 | 50 | +1 | 51 |
12 | Crystal Palace | 36 | 46 | 48 | -2 | 49 |
13 | Everton | 36 | 39 | 44 | -5 | 42 |
14 | Wolves | 36 | 51 | 64 | -13 | 41 |
15 | West Ham | 36 | 42 | 59 | -17 | 40 |
16 | Manchester United | 36 | 42 | 53 | -11 | 39 |
17 | Tottenham | 36 | 63 | 59 | +4 | 38 |
18 | Ipswich Town | 36 | 35 | 77 | -42 | 22 |
19 | Leicester City | 36 | 31 | 78 | -47 | 22 |
20 | Southampton | 36 | 25 | 82 | -57 | 12 |