Túra ellenfelek - Ajax Cape Town
Alan Beck, a ManUtd.com tudósítója mutatja be nekünk a United dél-afrikai túrájának másik ellenfelét, az Ajax Cape Town-t.
Amit tudni illik az Ajax Cape Townról
Az Ajax Cape Town egy fiatal, 1999-ben két helyi klub, a Seven Stars és a Cape Town Spurs összeolvadásából született, az Ajax Amszterdam franchise jogait felhasználó csapat. A holland klub szeretett volna akadémiát létesíteni Dél-Afrikában, abban a reményben hogy már minél korábban rátegye a kezét a felfedezetlen tehetségekre, azt követõen, hogy az ország egyik leghíresebb játékosa, Benny McCarthy Európába igazolt.
Hogy álltak az elõzõ szezonban?
Számukra az elõzõ szezont meghatározó 2010/2011-es idény maga volt a csalódás, miután az Ajax CT a szezon utolsó fordulójának az élrõl vághatott neki, és az utolsó mérkõzésükön ugyanolyan, vagy jobb eredményre volt szükségük, mint az Orlando Piratesnek - amely a Vörös Ördögök korábbi túráiról már ismerõs ellenfél lehet - , ahhoz, hogy történetük során elõször dél-afrikai bajnoki címet szerezzenek. Azonban elbukták, miután otthon csak döntetlent játszottak a Maritzburg Uniteddel, míg a Pirates 2-1-re legyõzte a Golden Arrows együttesét. Menedzserük, Foppe de Haan ezt követõen távozott, és Maarten Stekelenburg vette a helyét, aki a nem túl fényes 9. helyre vezette csak õket idén.
Ki a menedzser?
Ismerõs lehet a név, de nem a holland válogatott elsõ számú kapusáról van szó. Ez a Maarten Stekelenburg azt követõen kezdte meg felnõtt edzõi karrierét, hogy korábban az Ajax Cape Town akadémiájának igazgatójaként dolgozott, nem is sikertelenül. Nyilvánvalóan mindent megfog majd tenni, hogy fiait feltüzelje a Manchester United ellen, és egy ilyen neves ellenfél skalpját megszerezhesse eddigi rövid edzõi pályafutása legszebb eredményeként.
Mit lehet tudni a csapatról?
Csak egyetlen ismerõs arc lehet a csapatban, a Liverpool egykori kapusa, Sander Westerveld személyében, de a csapat egyébként bevallottan a fejlõdését tûzte zászlajára, akik közül kiemelkedik a támadó középpályás, Granwald Scott.
Milyen a rajongótáboruk?
Érthetõen volt némi belsõ viszály a korábbi két csapat egyesítését követõen, de a legtöbb szurkoló mára az Ajax mögé állt, miután az ilyen franchise jellegû futballklubok már nem számítanak újdonságnak Dél-Afrikában. A Supersport United korábban például még Pretoria City néven futott. A nézõszám alakulása elég széles skálán mozog. Az Orlando Pirates ellen akár 20 ezer nézõ is kilátogat a stadionba, de a kevésbé fontos mérkõzéseken jóval alacsonyabb a szurkolószám.
Milyen múltbéli szálak kötik össze a két csapatot?
Igazán konkrét kapcsolódás nincs a két csapat között, de az Ajax Cape Town akadémiáján pallérozódott, és szerzett azóta hírnevet az a Steven Pienaar, aki az Everton elleni áprilisi bajnokin azt a bizonyos egyenlítõtalálatot szerezte.
Sztárjátékos?
Könnyen megállapítható, hogy a legnagyobb név a keretben a holland Westerveld, aki 1999. nyarán brit kapusátigazolási rekordot megdöntve 4 millió fontért igazolt a Vitesse Arnhemtõl a Liverpoolhoz. Kulcsszerepet vállalt abban, hogy a 2000/2001-es szezonban Gérard Houllier irányításával a csapat három trófeát is nyert, ezt megelõzõen pedig az olasz Monzánál játszott (ahol az ifjú Patrice Evra is eltöltött egy rövid idõt 2000 környékén), de Hans Vonk visszavonulása után az Ajaxhoz igazolt.
Érdekesség?
2007-ben az Ajax Cape Town együttese Fokvárosban 3-1 arányban legyõzte anyaklubját, az Ajax Amszterdamot egy barátságos mérkõzésen.
És mit mondanak õk?
"Mindig néztük a United meccseit a tv-ben. Az, hogy majd én vezethetem ki a csapatot ellenük egy hihetetlen nagy elismerés lesz számomra." - Granwald Scott, az Ajax csapatkapitánya
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!