A Barcelona is a túraellenfelek között

A Manchester United azok után, hogy 1994-ben már egyszer játszott Göteborgban, felkészülési túrája keretében újra visszatér a svéd városba, ahol augusztus 8-án a Barcelonával mérkõznek meg az Ullevi Stadiumban.


A DHL által támogatott, a 2012/2013-as szezonra való felkészülést szolgáló túra ötödik állomásával kapcsolatban a Manchester United ügyvezetõ-igazgatója, David Gill így szólt:

"Ha a Manchester United a Barcelona ellen játszik, akkor elmondhatjuk, hogy az a világ futballjának egyik legnagyobb rangadója, mi pedig örömmel mûködünk együtt a GotEvent-tel, hogy összhozzuk ezt a meccset Göteborg gyönyörû városába. Egész Skandináviában hihetetlen szurkolói bázisunk van, és nagyszerû ez a mérkõzés részét képezheti a következõ szezonra való felkészülésünkben."

 

 

John Pearson, a DHL Express Europe vezérigazgatója így kommentálta a mérkõzés bejelentését:

"Nagy örömünkre szolgál, hogy egy újabb túra megszervezésében vehetünk részt a Manchester Uniteddel. Globális kiterjedésû hálózatunkat kihasználva segíteni fogjuk a klubot kiszolgáló háttércsapatot, hogy megfelelõen fel tudjanak készülni túrájuk svédországi állomására, és biztosítsuk, hogy a csapat a 2012/2013-as szezonra is sikerrel tudjon felkészülni."

 

A mérkõzés támogatói között ott van a Manchester United legújabb autós szponzora, a Chevrolet.


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!