Ismerd meg a túra fiatal játékosait!
A Manchester United túrájának dél-afrikai, és kínai állomásaira elutazó kerete tartalmazhat néhány olyan nevet, amely csak a legelvakultabb szurkolóknak lehet ismerõs, így nézzük, ki az a 11 játékos, akit lehet, hogy elõször láttok majd a csapatban.
BEN AMOS
Pozíció: kapus
Életkor: 22 év
Nemzetiség: angol
Nemzetközi tapasztalat: U16, U17, U18, U19, U20, U21
Pályára lépések a felnõttek között: 7
Kölcsönök: Peterborough (09-10), Molde (2010), Oldham Athletic (10-11)
Ben helyi, manchesteri illetõségû, aki 11 éves korában került a Unitedhez. Nem lesz számára idegen a dél-afrikai túra hangulata, hiszen a 2008-as felkészülési szezon során Nigériában a Portsmouth ellen mutatkozhatott be a felnõtt csapatban. Az elõzõ szezonban remek teljesítményt nyújtott a Ligakupában, játszott a Leeds United és az Aldershot Town ellen idegenben, illetve a Crystal Palace ellen vesztes hazai meccsen is. Emellett bemutatkozhatott a Premier League-ben is a Stoke City elleni 2-0-s gyõzelem alkalmával.
SAM JOHNSTONE
Pozíció: kapus
Életkor: 19 év
Nemzetiség: angol
Nemzetközi tapasztalat: U16, U17, U19
Pályára lépések a felnõttek között: 0
Kölcsönök: Scunthorpe United (11-12)
Az U16-os, U17-es, és az U19-es angol korosztályos válogatottakban is kulcsember volt, ráadásul az elsõ két csoportmeccsen õ védett, amikor Anglia 2010-ben U17-es Európa-bajnok lett (pihentették a harmadik mérkõzésen, késõbb pedig már nem állhatott vissza a kapuba). Sam 2011. szeptemberétõl 2012. januárjáig a Scunthorpe-nál védett kölcsönben 10 mérkõzésen, amely szám csak októberi ujjficamodása miatt nem volt nagyobb, és egy sokkal magabiztosabb játékosként tért vissza. A túrán való részvétele csak jót tehet az ifjú portásnak.
TYLER BLACKETT
Pozíció: baloldali védõ
Életkor: 18 év
Nemzetiség: angol
Nemzetközi tapasztalat: U16, U17, U18
Pályára lépések a felnõttek között: 0
Kölcsönök: -
A túra legfiatalabb játékosa, Blackett részese volt a 2010-2011-es szezonban Ifjúsági FA kupa-gyõztes csapatnak, és mivel annak a sikercsapatnak a nagy része felkerült a legutóbbi szezonban a tartalékok közé, így õ nagy részben az akadémiai együttesben bizonyíthatott, amellyel a bajnoki menetelés mellett egy váratlanul jó Ifjúsági FA kupa eredményt is felmutathat. Bár elsõsorban támadószellemû szélsõ védõ poszton szerepel, remek szabadrúgásokat tud lõni.
FREDERIC VESELI
Pozíció: középhátvéd
Életkor: 19 év
Nemzetiség: svájci
Nemzetközi tapasztalat: U15, U16, U17, U18, U19, U20, U21
Pályára lépések a felnõttek között: 0
Kölcsönök: -
Miután januárban egy hat hónapos szerzõdéssel igazolták le a Manchester Citytõl, Freddie-nek nem sok lehetõsége volt, hogy játszon és Angliában a Manchester Unitedet jól ismerõk meglepettséggel fogadták, hogy új szerzõdést ajánlottak neki, miután nem nyújtott túlzottan meggyõzõ teljesítményt. Ettõl függetlenül fontos megjegyezni, hogy Veseli 2009-ben részese volt a svájci U17-es válogatottnak, amely U17-es világbajnok lett, így a potenciál mindenképpen benne van. Azt figyelembe véve, hogy vele együtt csak öt védõ utazott el a túrára, ennél jobb lehetõsége nem is lehetne arra, hogy megmutassa, mit tud.
SCOTT WOOTTON
Pozíció: középhátvéd
Életkor: 20 év
Nemzetiség: angol
Nemzetközi tapasztalat: U17
Pályára lépések a felnõttek között: 0
Kölcsönök: Tranmere Rovers (10-11), Peterborough (11-12), Nottingham Forest (11-12)
Az egykori liverpooli nevelésû Wootton csapatkapitánya volt az akadémiai csapatnak a 2009/2010-es szezonban, azóta pedig már hol a tartalékok között, hol pedig kölcsönben játszik valahol. Az elõzõ szezon elsõ felét Ryan Tunnicliffe-fel a Peterboroughnál töltötte, majd késõbb a Nottingham Forestnél töltött el hónapokat.
MARNICK VERMIJL
Pozíció: jobboldali védõ
Életkor: 20 év
Nemzetiség: belga
Nemzetközi tapasztalat: U17, U18, U19
Pályára lépések a felnõttek között: 0
Kölcsönök: -
Két éve a Standard Liege együttesétõl igazolt az Old Traffordra a sokoldalú Vermijl, aki nagyon fontos láncszeme a United tartalék csapatának. Számos pozícióban bevetették már, kezdve az elõretolt szélsõ pozíciótól, a szélsõ középpályáson át a jobboldali védõig. Azonban a védõk alacsony száma, plusz a középpályások túltengése miatt szinte biztosra vehetõ, hogy védõként játsza végig ezt a túrát.
RYAN TUNNICLIFFE
Pozíció: középsõ középpályás
Életkor: 20 év
Nemzetiség: angol
Nemzetközi tapasztalat: U16, U17
Pályára lépések a felnõttek között: 0
Kölcsönök: Peterborough (11-12)
Egy másik Ifjúsági FA kupa-gyõztes játékos, akit még abban az évben az év legjobb akadémiai játékosának járó Jim Murphy-díjjal is kitüntettek. Tunnicliffe az Angliában oly kedvelt box-to-box középpályások prototípusa, egy igazi keménylegény, aki hihetetlen munkabírású. Igaz, hogy nem játszott annyit a Peterboroughnál töltött kölcsönidõszaka során, amennyit szeretett volna, de amint visszatért, tündökölt a tartalékok között, akiket bajnoki címig vezetett.
JESSE LINGARD
Pozíció: szélsõ
Életkor: 19 év
Nemzetiség: angol
Nemzetközi tapasztalat: U17
Pályára lépések a felnõttek között: 0
Kölcsönök: -
Lingard egy igazi, technikás szélsõ, aki számos szurkolót szerzett magának a tartalékok között tavaly nyújtott teljesítményével. Bár sokan nincsenek megelégedve nyurga testfelépítésével, így is leülhetett már a felnõtt csapat kispadjára, mégha pályára nem is léphetett. Egy másik kulcsjátékos a tartalékok tavalyi bajnoki címig való mentelésébõl.
NICK POWELL
Pozíció: támadó középpályás
Életkor: 18 év
Nemzetiség: angol
Nemzetközi tapasztalat: U16, U17, U18
Pályára lépések a felnõttek között: 0
Kölcsönök: -
Bár a Crewe-nál az elõzõ szezonban hátravont ékként játszott, Sir Alex Ferguson korábban megerõsítette, hogy Nick Powellre a középpályán számít majd, és a túra kiváló alkalmat nyújt majd számára, hogy bemutatkozzon a felnõttek között. Miután az elõzõ szezonban 16 gólt szerzett, már mindenki nagyon várja, hogy egy kicsit több támadó szellemiséget csempésszen a csapat motorjába.
ROBBIE BRADY
Pozíció: támadó középpályás (a túrán baloldali védõ)
Életkor: 20 év
Nemzetiség: ír
Nemzetközi tapasztalat: U17, U19, U21
Pályára lépések a felnõttek között: 0
Kölcsönök: Hull City (11-12)
Brady az elõzõ szezont kölcsönben a Hull Citynél töltötte, ahol 39 mérkõzésen 3 gólt szerzett. Bár nagyon okosan játszik, és jó lövései vannak, ebbõl valószínûleg csak elvétve láthatunk majd valamit, miután Sir Alex megerõsítette, hogy baloldali védõként számít majd rá a túrán. Brady szintén ült már a felnõtt csapat kispadján, de még nem léphetett pályára. 2011-ben az Ír Futballszövetség az év legjobb 21 éven aluli játékosának válaszotta.
DAVIDE PETRUCCI
Pozíció: támadó középpályás
Életkor: 20 év
Nemzetiség: olasz
Nemzetközi tapasztalat: U19, U21
Pályára lépések a felnõttek között: 0
Kölcsönök: -
Davide volt a tartalék csapat egyik sztárja az elõzõ szezonban. Egy támadó középpályás, aki mind a földön, mind a levegõben képes pontos passzt adni a pálya bármely területére. Bár a múltban megbélyegezték, hogy mindig sérült, azóta úgy tûnik, Petrucci kinõtt ebbõl a szerepbõl, a túrán való részvétele pedig valószínûleg minden olyan pletykát alaptalanná tesz, amelyek alapján elhagyni készül a klubot.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!