Scunthorpe 1-1 Manchester United
Sir Alex Ferguson is megtekintette a Vörös Ördögök tartalékainak találkozóját, melyen döntetlent értek el a Glanford Parkban.
Nick Powell megszerezte elsõ gólját manchesteri pályafutása során, találatával egyenlített Warren Joyce csapata azok után, hogy Mark Duffy az elsõ félidõben még a hazaiaknak szerzett vezetést. Sam Johnstone visszatért korábbi kölcsön szereplésének helyszínére, a hazai tábor szívélyes fogadtatásban részesítette a fiatal kapust.
Már a harmadik percben gólt szerzett Federico Macheda, ám az egyedüli csatár lerõl talált be, így annulálták találatát, majd ismét nagy helyzetbe került, amit ismét les miatt állított le a játékvezetõ. A United nem igazán dolgoztatta meg a hazai védelmet, csupán Jesse Lingard és Nick Powell veszélyeztetett, ám Sam Slocombe a helyén volt minden esetben.
Bár Johnstone-nak volt néha dolga és szép védéseket is bemutatott, végül mégis a hazaiak szereztek vezetést. Mike Grella szerzett labdát, továbbított Bobby Granthez, aki remekül fordult le Michael Keane-rõl és adott egy csodás passzt Duffynak, aki a hazai szurkolók örömére szép góllal juttatta vezetéshez a Scunthorpe csapatát.
A Vörös Ördögök próbáltak válaszolni, de Davide Petrucci nem talált be, ahogy a fiatal olasz labdaszerzését követõen Bébé is csak kapu mellé tudott lõni. Marnick Vermijl éppen hozzáért Robbie Gibbonshoz, aki könnyedén elesett a vendégek tizenhatosán belül, azonban a játékvezetõ helyesen nem fújt büntetõt, majd még egy Bébé lehetõség jutott az elsõ félidõre, így a sünetre egygólos hazai elõnnyel vonultak a csapatok.
Drámaian kezdõdött a második játékrész, Powell elõtt adódott lövési lehetõség, ám a Scunthorpe kapusa elképesztõen nagyot mentett. Grella esett el a United büntetõterületén belül, miután a túlbuzgó Michael Keane lépett be elé, a játékvezetõ azonban ekkor sm ítélt tizenegyest.
Az 54. percben egyenlítettek a Vörös Ördögök. Bébé passzolt Lingardhoz, a szélsõ okosan továbbított Powellhez, aki nagy gólt akasztott Slocombe kapujába, a kapus tehetetlen volt ebben a helyzetben.
Vermijl esett el a tizenhatoson belül, ám a vendégek sem kaptak büntetõt, majd Macheda lõtt kapu mellé. Wootton mentett a gólvonal elõl, majd Johnstone is bemutatott egy remek védést Connor Jennings késõi lüvésénél, mégis a United szerezhette volna meg a gyõzelmet, amikor Lingard elõtt adódott lehetõség, lövése azonban éppen mellé szállt, így mindkét csapatnak be kellett érnie a döntetlennel.
Felkészülési mérkõzés
Scunthorpe 1-1 Manchester United
Glanford Park
United: Johnstone - Vermijl(Cole 81.), M.Keane, Wootton, Brady - Bebe, Tunnicliffe, Powell, Petrucci(King 85.), Lingard - Macheda
Nem használt cserék: Sutherland, Giverin, Veseli, Blackett.
Gólszerzõ: Duffy 23' illetve Powell 54'
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 31 | 50 | 42 | +8 | 49 |
| 6 | Chelsea | 31 | 53 | 38 | +15 | 48 |
| 7 | Everton | 31 | 37 | 35 | +2 | 46 |
| 8 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 9 | Fulham | 31 | 43 | 44 | -1 | 44 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 31 | 41 | 37 | +4 | 43 |
| 11 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 12 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 31 | 33 | 61 | -28 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |