Van Persie büszke, hogy United játékos lett
Robin van Persie elmondta, hogy a benne rejlõ kisfiúra hallgatott, amikor eldöntötte, hogy az Arsenaltól a Unitedbe igazol.
A holland csatár az Ágyúsoknál töltött 8 év minden pillanatát élvezte, egészen máig, amikor is véglegessé vált az Old Traffordra való igazolása.
Az elsõ carringtoni tréningjét követõen elárulta, hogy egy új kihívást jelent számára a Manchester United. A 29 éves játékos, aki a Vörös Ördögöknél a 20-as mezszámot fogja viselni, a mai sajtótájékoztatón a következõket mondta: "Büszke vagyok arra, hogy itt lehetek és már várom, hogy nagy dolgokat érjek el a Manchester Uniteddel."
"Az Arsenal egy hatalmas klub, de számomra nagy kihívást jelent, hogy a United játékosa lehetek. Ma reggel egy nagyon jó hangulatú edzésen vettem részt, ahol mindenki rendkívül barátságos és segítõkész volt velem. Ez egy igazán összetartó csapat, úgy érzem gyorsan be tudok majd illeszkedni."
"Mindenki tudja, hogy a futball a szenvedélyem és meglehetõsen szigorú vagyok magammal szemben. Nem könnyû mindig megtalálni a leghelyesebb döntést, de úgy érzem, nekem most sikerült."
"Mától a Manchester United játékát szívhatom magamba. Ha végig nézel ezeken a játékosokon az edzõi stábon, a stadionon és az egész klubbon, nincs nagyobb vágyad, mint hogy ennek a részese lehess. Amikor az életben nehéz döntés elé kerülök, olyankor mindig a bennem élõ kisfiúra hallgatok és õ most azt ordította a fülembe: Manchester United!"
Az Arsenal rajongói minden bizonnyal csalódottak, hogy van Persie távozott tõlük, de a 2011/12-es szezon Premier League gólkirálya a lehetõ legjobb feltéteket hátrahagyva akart távozni az Emirates Stadionból.
"Engedjék meg, hogy tisztázzak néhány dolgot" - mondta. "Nem szeretném, hogy árulónak tekintsenek. Sem az én, sem pedig az Arsenal oldaláról nincs harag. Voltak bizonyos létfontosságú elemek a részemrõl és mi különbözõ nézeteket vallottunk."

"Ilyen az élet. Néha nem értünk egyet különbözõ dolgokban, de most itt vagyok. Most ez a legfontosabb és már alig várom az új kihívást - ami az életem eddigi legnagyobb kihívása."
Sir Alex Ferguson már kijelentette, hogy meg van elégedve a következõ szezonra rendelkezésére álló támadóival, és a rengeteg Vörös Ördög rajongó is izgatottan várja a várhatóan félelmetesen erõs van Persie-Wayne Rooney csatár páros bemutatkozását.
"Természetesen nagyon szeretnék már Wayne Rooney-val együtt játszani" - mondta van Persie. "Én már ezelõtt is mondtam, hogy õ egy világklasszis játékos, aki nagyon sokoldalú."
"Amikor ránézek, jó látni, hogy mindenhez jól tud alkalmazkodni, gólokat lõni vagy gólpasszt adni, és ezért keményen dolgozik."
"Scholes és Giggs már 20 éve folyamatosan világszínvonalon bizonyítanak. Ez határozottan nagy hatással van rám. Nagyon jó lenne, ha mi együtt nagy dolgokat érnénk el. Egy csapat vagyunk, ahol minden egyes játékos ugyanolyan fontos."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Manchester United
3-2 Nottingham Forest
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
Sunderland
0-0 Manchester United
2026-05-09 16:00
2026-05-09 16:00
Manchester United
3-2 Liverpool
2026-05-03 16:30
2026-05-03 16:30
Manchester United
2-1 Brentford
2026-04-27 21:00
2026-04-27 21:00
Chelsea
0-1 Manchester United
2026-04-18 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
A hangadó
Aaron Wan-Bissaka
Akadémiai csapat
Alejandro Garnacho
Alex Telles
Altay Bayindir
Alvaro Fernandez
Amad Diallo
Andre Onana
Andreas Pereira
Angol válogatott
Anthony Elanga
Anthony Martial
Antony
Arsenal
Aston Villa
Átigazolási Center
Átigazolások
Axel Tuanzebe
Ayden Heaven
Bajnokok Ligája
Benjamin Sesko
Bournemouth
Brandon Williams
Bruno Fernandes
Bryan Mbeumo
Bryan Robson
Cardiff City
Casemiro
Chelsea
Chido Obi
Christian Eriksen
Cristiano Ronaldo
Crystal Palace
Darren Fletcher
David De Gea
David Gill
Dean Henderson
Diego Leon
Diogo Dalot
Donny van de Beek
Ed Woodward
Edinson Cavani
Edzői stáb
Egykori játékosok
Érdekességek
Eric Bailly
Erik ten Hag
Európa-liga
Everton
FA-kupa
Facundo Pellistri
Felkészülési túra 2022
Felkészülési túra 2023
Felkészülési túra 2024
Felkészülési túra 2025
Felkészülési túra 2026
Fred
Fulham
Gary Neville
Glazer
Hannibal Mejbri
Harry Amass
Harry Maguire
Híres magyar Vörös Ördögök
Hónap játékosa
Hónap legjobbja szavazás
Hónap Ördöge
Hull City
Ifjúsági BL
Jack Butland
Jadon Sancho
Jason Wilcox
Játékosértékelés
Játékosprofilok
Jesse Lingard
Jonny Evans
Joshua Zirkzee
Juan Mata
Kobbie Mainoo
Kölcsönlesen
Közös meccsnézések
Lee Grant
Leicester City
Leny Yoro
Ligakupa
Lisandro Martinez
Liverpool
Luke Shaw
Manchester City
Manchester United
Manuel Ugarte
Manutdfanatics.hu
Marcel Sabitzer
Marcus Rashford
Martin Dubravka
Mason Greenwood
Mason Mount
Matheus Cunha
Matthijs de Ligt
Michael Carrick
Nemanja Matic
Newcastle
Női csapat
Norwich City
Noussair Mazraoui
Ole Gunnar Solskjaer
Omar Berrada
Patrick Dorgu
Paul Pogba
Paul Scholes
Pénzügyek
Phil Jones
Phil Neville
Pletykák, átigazolások
Podcast
Premier League
Ralf Rangnick
Raphaël Varane
Rasmus Højlund
Richard Arnold
Ruben Amorim
Ruud van Nistelrooy
Ryan Giggs
Scott McTominay
Senne Lammens
Sergio Reguilon
Sir Alex Ferguson
Sir Bobby Charlton
Sir Jim Ratcliffe
Sir Matt Busby
Sofyan Amrabat
Southampton
Stoke City
Sunderland
Swansea City
Szurkoló szemmel
Szurkolói klub
Tahith Chong
Taktikai mágnestábla
Tartalék csapat
Toby Collyer
Tom Heaton
Tottenham
Trófeabibliográfia
Tyler Fredericson
Tyrell Malacia
Utazás
Válogatottak
Victor Lindelöf
Visszhang
Watford
West Brom
West Ham
Willy Kambwala
Wout Weghorst
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 36 | 75 | 32 | +43 | 77 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 36 | 56 | 52 | +4 | 55 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 9 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 10 | Chelsea | 36 | 55 | 49 | +6 | 49 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 36 | 46 | 55 | -9 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |