Robin örül, hogy letette névjegyét
Miután harsány ovációval üdvözölte az Old Trafford közönsége Robin van Persie-t hazai bemutatkozása alkalmából, õ meg is köszönte a kedvességet egy lélegzetelállító góllal, mellyel hozzásegítette csapatát a Fulham elleni gyõzelemhez.
A holland csatár mesés góllal egyenlítette ki Damien Duff korai gólját és az ötgólos meccsen összességében nagyszerûen is teljesített.
"Azt hiszem, mindig visszatekintek majd erre a meccsre, hiszen hazai debütálásom alkalmával gyõztünk, ráadásul gólt is szereztem" - kezdte van Persie az MUTV-nek adott interjújában.
"Természetesen más volt ez. Néhányszor játszottam már itt, de mindig kedveltem ezt a stadiont a méretei miatt. A pálya nagy és mindig tökéletes állapotú. Immár United játékos vagyok, ezt mindenki tudja, nagyon várom ezt a kihívást. A szurkolók ragyogóak voltak ma, szurkoltak nekünk és igazán meleg fogadtatásban volt részem, úgyhogy elégedett vagyok."
"Kissé izgalmas volt a vége, de a legfõbb célunk az volt, hogy megszerezzük a pontjainkat, ami sikerült is, úgyhogy végül jó lett ez a nap, jó három pontot szereztünk."

Fenséges technikai képességgel szerzett gólja ellenére a holland szerényen azt mondta, szerencse is kellett a találathoz.
"Úgy vélem, akkor ott csak egy dolgot tehettem és jól is kellett idõzítenem. Olykor szerencséd van, én pedig ma igazán szerencsés voltam."
Annak ellenére, hogy van Persie gyorsan beilleszkedett a United támadó rendszerébe - fontos is Wayne Rooney sérülése miatt - a holland szerint sokkal több jön majd személyesen tõle is és a csapattól is.
"Nagyon jók voltak az edzések, de szoknom kell még a srácokat, nekik pedig engem, mert még mindig csak egy hete vagyok itt. Van idõnk bõven, nem akarom siettetni a dolgokat."
"Nem vagyok 100%-os erõnlétileg még, a felkészülési szezon óta ez volt az elsõ meccsem, melyen végig a pályán voltam, de még javulnia kell az erõnlétemnek. Meccsekkel kerülök egyre jobb állapotba, kell még néhány hét, mire tökéletes állapotba kerülök."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Wolves vs Manchester United
Premier League 15. fordulóMolineux Stadium
2025-12-08 21:00
Premier League 14. forduló
Old Trafford
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 14 | 27 | 7 | +20 | 33 |
| 2 | Manchester City | 14 | 32 | 16 | +16 | 28 |
| 3 | Aston Villa | 14 | 20 | 14 | +6 | 27 |
| 4 | Chelsea | 14 | 25 | 15 | +10 | 24 |
| 5 | Crystal Palace | 14 | 18 | 11 | +7 | 23 |
| 6 | Sunderland | 14 | 18 | 14 | +4 | 23 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 14 | 24 | 20 | +4 | 22 |
| 8 | Manchester United | 14 | 22 | 21 | +1 | 22 |
| 9 | Liverpool | 14 | 21 | 21 | 0 | 22 |
| 10 | Everton | 14 | 15 | 17 | -2 | 21 |
| 11 | Tottenham | 14 | 23 | 18 | +5 | 19 |
| 12 | Newcastle | 14 | 19 | 18 | +1 | 19 |
| 13 | Brentford | 14 | 21 | 22 | -1 | 19 |
| 14 | Bournemouth | 14 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 14 | 19 | 22 | -3 | 17 |
| 16 | Nottingham Forest | 14 | 14 | 22 | -8 | 15 |
| 17 | Leeds United | 14 | 16 | 26 | -10 | 14 |
| 18 | West Ham | 14 | 16 | 28 | -12 | 12 |
| 19 | Burnley | 14 | 15 | 28 | -13 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Wolves - Manchester United
Premier League 15. forduló, ÉLŐ