Ferguson: Jobb kezdés kell

Sir Alex Ferguson kijelentette, a Vörös Ördögöknek le kell vetkõzniük azt a rossz szokásukat, hogy korán gólt kapnak, ha sikeresek akarnak lenni ebben a szezonban.


A Manchester Unitednek újra hátrányból kellett felállnia, hogy a maximálisan megszerezhetõ három pontot otthon tartsa szombaton a Stoke City ellen, akik egy 11. percben született Wayne Rooney öngóllal elõnyben kerültek. Ezt követõen Rooney betalált az ellenfél kapujába is, majd Robin van Persie, Danny Welbeck, és Rooney újabb góljának köszönhetõen végül 4-2-es hazai gyõzelem született.

 

Sir Alex elégedett az eredménnyel, de szeretne fejlõdést látni játékosaitól a mérkõzések kezdését illetõen.

 

"Továbbra is rosszul kezdjük a mérkõzéseket, amely az elsõ 20 percig tart" - kezdte a menedzser a MUTV-nek.

 

"Korán kaptunk gólt a Fulham ellen, korán kaptunk gólt a Tottenham ellen, és ma is - folyamatosan hátrányból való harcra kényszerítjük magunkat. De hihetetlen gólveszélyt jelentettünk az ellenfélre az egész mérkõzésen, a támadóink néhány megmozdulása pedig egészen fantasztikus volt."

 

"Senki nem szeretne hátrányba kerülni, de szerencsére a támadóink még éppen idõben húztak ki minket a slamasztikából. Remélhetõleg ez a probléma minél elõbb megoldódik. Az elsõ gól egy öngól volt, erre pedig természetesen nem lehet elõre számítani. De a második bekapott gól már nagyon csúnya hibák sorozata után született."

 

"Kétség sem férhet hozzá, hogy ebben a szezonban a támadószekció a legerõsebb csapatrészünk. De otthon gólokat kaptunk, ez pedig csalódást keltõ."

 

 

A United csatárai, Rooney, Van Persie és Welbeck által játszott kombinációs játék rengeteg problémát okozott a vendégek számára, Sir Alex pedig örömmel konstatálta, hogy végre Rooney és Welbeck is megkezdte a gólgyártást ebben a szezonban.

 

"Minél több mérkõzésen játszik Wayne, annál jobb lesz, és nagyon elégedett vagyok, hogy rögtön két góllal kezdte meg a gólgyártást, emellett pedig Danny is betalált" - tette hozzá.

 

"Szerintem már körülbelül 15 különbözõ gólszerzõnk volt már idén, ami nagyon jó dolog."

 

"Láthattuk, hogy a támadóink miként váltogatták a pozíciójukat, amelybõl végül Robin kikerült a balszélre, és nagyszerû beadása után Rooney egy fantasztikus fejessel ki tudott egyenlíteni. Az ilyesfajta mozgás megtudja zavarni a csapatokat, és büszke vagyok rá, hogy kezdünk egyre több hasonló dolgot felmutatni."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!