Yaya Touré megfogása lehet a siker kulcsa hétvégén a Manchester United számára, amelyhez egy önfeláldozó produkcióra lesz szükség, különben megismétlõdnek az elmúlt évek kudarcai.

A Manchester City számára jobban sültek el az utóbbi idõk derbijei: ezek közül kiemelkedik az elõzõ szezon Old Traffordon elért 6-1-es gyõzelme, míg az Etihadban elért 1-0-s gyõzelem pont annyi elõnyt adott nekik az elõzõ szezonban hátralévõ két mérkõzésére, hogy végül elõbb értek célba, mint városi riválisuk. Azonban Roberto Mancini elsõ, említésreméltó sikere a 2011-es, 1-0-s arányú FA kupa elõdöntõbeli gyõzelme volt Sir Alex Ferguson felett, amely aztán ugródeszkaként szolgált számára a késõbbiekre.

Egy klasszikus vasárnap délutánon Yaya Touré volt a City kulcsembere a Wembleyben, aki energikusan tört elõre feltolt középpályás posztjából. Gyõztesgóljának milyensége tökéletesen kihangsúlyozta a két csapat között fennálló felfogásbeli különbségeket - az elefántcsontparti elcsípte Michael Carrick Paul Scholesnak oldalra kitett labdáját, majd a United védelme között végigszlalomozva meg sem állt a kapuig. A United a nyugodt, türelmes középpályásjátékra koncentrált, míg Touré ezzel szemben a nyers fizikalitást képviselte, amely nagyon nem ízlett nekik.

A tavalyi szezonban Touré hátrébb volt szerepkörben játszott a középpályán, és bár a 6-1-es gyõzelem alkalmával nem villogott annyira, Ferguson mindenképpen megpróbálta semlegesíteni azáltal, hogy három hónap után elõször kezdõként a csapatba állította Park Ji-sungot. Park 2010-ben azzal vált híressé, hogy milyen fantasztikusan fogta meg az elemében lévõ Andrea Pirlo-t, de míg az olasz karmester igazán kreatív, ám törékeny játékos, addig Touré rendelkezett megfelelõ erõvel ahhoz, hogy felülmúlja Parkot, aki folyamatosan lépéshátrányba került vele szemben. Abban a pillanatban, amikor Vincent Kompany befejelte a végül gyõzelmet érõ gólt, Touré több sikeres passzt jegyezhetett, mint bármely más pályán lévõ játékos, mutatva ezzel csapatára gyakorolt hihetetlen hatását, míg elfutásaival Park sokkal hátrébb szorult, elszigetelve ezzel az elöl egyedül árválkodó Wayne Rooney-t. Ezt követõen Park már soha többé nem lépett pályára a Manchester United mezében.

Touré vasárnap is mélységi pozícióban fog pályára lépni, miután Gareth Barryvel ezen a poszton lévõ alternatíváik - Jack Rodwell és Javi Garcia - nem nyújtanak meggyõzõ teljesítményt. Ferguson ezúttal is Touré megállításán fog dolgozni, erre pedig egyértelmû választása Wayne Rooney lesz - aki az utóbbi idõben gyakran játszik a középpályára hátravonva, elismerésre méltó fegyelme mellett agresszív szerelésekkel kombinálva.

Eddig az elmúlt évek tapasztalatai alapján megállapítható, hogy Rooney megbízhatatlanul játszott, védekezõbb felfogásban kellett játszani a nagy rangadókon. A 2011-es, Barcelona elleni Bajnokok Ligája döntõben bár szép egyenlítõ gól fûzõdik a nevéhez, azonban hosszú tiki-takával teli idõszakokban nem tudta megfelelõen fogni Sergip Busquetset. Tavaly nyáron, az angol válogatott Olaszország elleni Eb-negyeddöntõjében, meglepõ módon képtelen volt tartani a nagyon elemében lévõ Pirlo-t, aki folyamatosan lõdözte be a jobbnál jobb labdákat az angol védelem mögé, amely hatására Roy Hodgson és csapattársai is gyakran kiabáltak rá Rooneyre, hogy fogja jobban emberét.

Ezen teljesítményei eléggé meglepetésszerûnek hatnak, különösen a múlt heti, Reading ellen nyújtott teljesítménye láttán, amikor hibátlan munkát végzett védekezésben. A nagy mérkõzéseken valószínûleg eltökéltebbé válik Rooney, hogy hatással legyen a mérkõzésre a támadásépítés szempontjából - a két szezonnal ezelõtt az Old Traffordon lõtt ollózós gólja pedig mutatja, hogy erre képes is - ám vasárnap valószínûleg nagyobb fegyelmezettséget vár majd el tõle Ferguson.

Guardian

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!

Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!