Solskjaer: A United a példa számunkra
Ole Gunnar Solskjaer a Moldéval elért egymás utáni második bajnoki címe után az uefa.com-nak mesélt arról, a siker annak tudható be, hogy az edzõi stáb a Manchester Unitednél tanult, ezáltal a DNS-ükbe ivódott a siker iránti vágy.
Azok után, hogy két év alatt kétszer lett norvég bajnok a Moldéval, Ole Gunnar Solskjaer az egyik legnagyobb ígéret az európai edzõk között. A 39 éves menedzser szerint a siker annak is betudható, amit õ és segítõi, Mark Dempsey és Richard Hartis az Old Traffordon tanult.
"Versenyelõnyünk van a stáb miatt, mert a Manchester Unitednél nevelkedtek, emiatt pedig a DNS-ükbe ivódott a siker" - mondta Solskjaer az uefa.com-nak. "Az edzõk filozófiája ugyanaz, amit minden nap teszünk, azzal önmagunkat fejezzük ki, tehetségüket használva, a talajon tartjuk a labdát, gyors, szórakoztató támadó focit erõltetve. Úgyhogy azt kell mondanom, hogy a United a példa számunkra, csak mi alacsonyabb szinten vagyunk."
A közeli Kristiansundban született Solskjaer a Moldénál kezdte karrierjét, majd miután a United 1996-ban 2 millió eurós összeg ellenében megvásárolta õt és játékospályafutása után a Vörös Ördögök fiataljait edzette, visszatért ismét a norvég csapathoz és tavaly, elsõ szezonja végén bajnoki címet szerzett a Moldéval, mely a klub történelme során az elsõ ilyen trófea volt. Solskjaer elválaszthatatlanul összekapcsolódik a Tippeligaen bajnokcsapatával és nem csak azért, amekkora összeget a United kifizetett érte egykoron a Moldénak.

"Akkoriban hatalmas összeg volt az a norvég labdarúgásban" - mesélte Ole, miközben az uefa.com munkatársát körbevezette a klub létesítményében. "Sikerült elkölteniük azt a pénzt, de természetesen csak kis része volt az az összeg annak, amit a tulajdonos elköltött."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Tottenham
Premier League, 25. forduló