Fletcher: Nem állunk le
Darren Fletcher szerint a Vörös Ördögök nem ragadtatják el magukat attól, hogy hat ponttal elõzik meg a bajnoki rivális Manchester Cityt.
Sir Alex Ferguson játékosai jól tudják, mi történt tavaly, amikor hat mérkõzéssel a vége elõtt még nyolc ponttal vezettek, majd végül az utolsó napon elbukták a bajnokságot a városi riválissal szemben.
Bár boldog, hogy õk diktálják az iramot a Barclays Premier League csúcsán, Fletcher elmondása szerint a Vörös Ördögök arra összpontosítanak, hogy hosszú gyõzelmi sorozattal tartsák meg elõnyüket.
"Ha a karácsonyi idõszakban nyerjük a meccseinket, az igazán jó helyzetbe hoz minket" - mondta a középpályás a PA Sport-nak. "Voltunk korábban ilyen helyzetben - tavaly nyolc ponttal vezettünk, sokkal kevesebb meccs volt hátra, mégsem tudtuk megnyerni a bajnokságot. Nem vehetünk semmit sem természetesnek és nem nézhetünk úgy a tabellára, hogy azt lássuk, kényelmes helyzetben vagyunk. A tavalyi szezon tapasztalatát arra használjuk, hogy felismerjük, ez nem így van."
"A menedzser arról beszél, hogy sorra kell nyerni a meccseinket - megpróbáljuk most ezt tenni. Ha meg tudjuk tenni ezt, akkor még erõsebb pozícióban találjuk majd magunkat."
Annak érdekében, hogy a Cityvel szembeni elõnyüket megszerezzék, a Vörös Ördögöknek egy egész sor emlékezetes, hátrányból történõ fordítást kellett bemuttniuk idén nem utolsósorban azért, mert mostanában nem nagyon tudja a csapat lehozni kapott gól nélkül a meccseit. Mindazonáltal Fletcher ragaszkodik ahhoz, hogy mindig is a csapat része volt és lesz az, hogy soha nem adják fel.

"Nehéz megmagyarázni, de ebbe a klubba beleivódott az, hogy soha nem adjuk fel. Mindez a játékosokból jön, akik hisznek és az ellenfelekbõl, akik tartanak ettõl. Ilyen történelemmel, amely a klubnak van, szinte már elvárják, hogy ez történik."
"Rengeteg olyan játékosunk van, akik nagyszerû hozzáállással rendelkeznek - mindig egészen a legvégéig harcolunk. Ebben határozottan szerepet játszik a klub történelme. Ez egy olyan mentális tényezõ a meccsek utolsó 10 percére, amikor az ellenfelek tudják, a United mindent belead. Ettõl az ellenfél visszavonul, mert rájön, hogy mi jön és már csak azt látja, hogy a saját tizenhatosán találja magát. Nagyon türelmesek vagyunk és próbálunk helyzeteket kialakítani, mindig célzottan ezt próbáljuk és megpróbáljuk ezt hosszan folytatni."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 36 | 75 | 32 | +43 | 77 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 36 | 56 | 52 | +4 | 55 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 9 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 10 | Chelsea | 36 | 55 | 49 | +6 | 49 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 36 | 46 | 55 | -9 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |