Ferguson csalódott a pontvesztés miatt
Sir Alex Fergusont kiábrándította csapata gólképtelensége, hiszen játékosainak a több labdabirtoklás és több kidolgozott helyzet ellenére sem sikerült elhozniuk a 3 pontot a Liberty Stadionból.
A „Fõnök” elégedetlen volt jó néhány játékvezetõi döntéssel is a mérkõzés folyamán, legfõképpen az egyenlítõ gól elõtt van Persie ellen elkövetett szabálytalanság meg nem ítélésével, de Ashley Williams megmozdulását miatt is felháborítónak tartja, aki sípszó után rúgta fejbe a földön fekvõ van Persiet a labdával.
„Az, hogy hogyan nem sikerült megnyernünk ezt a mérkõzést, az az év kérdése, hiszen sokkal jobbak voltunk. Sok helyzetet alakítottunk ki, kapufát lõttünk és volt néhány eset, amikor a bevetõdõ védõkben akadt el a labda a tizenhatoson belül” – kezdte nyilatkozatát Ferguson a MUTV munkatársainak
„Kritikusnak kell lennem, hiszen az utolsó passzaink nem voltak elég jók. A második félidõben azonban nagyon jó teljesítményt nyújtottunk, így csalódott vagyok az eredmény miatt. Simán meg kellett volna nyernünk a mérkõzést.”

A mester azonban pozitívumot is tudott kiemelni az idei játékból, hiszen Patrice Evra már harmadik gólját szerezte a szezonban, amellyel megduplázta eddigi vörös mezben szerzett találatainak számát.
„Eredményesek vagyunk idén a rögzített helyzetekbõl, ami nagy fejlõdés. Patrice és Johnny is már 3-3 gólt értek el, ami jelentõs hozzájárulás a csapat góljainak számához.”
„Az egyenlítõ gólt szerintem szabálytalanság elõzte meg, de a játékvezetõ nem fújta el. Ez egy olyan nap volt, amikor nem kaptunk meg semmit, szóval nem vagyok meglepõdve azon, hogy azt a szabálytalanságot sem fújta le.”
„Robin van Persie pedig szerencsés volt, hogy túlélte a mai napot. Hosszú ideje nem láttam ilyen szégyenletes dolgot futballpályán, mint ami ma megesett. Úgy gondolom, hogy a Labdarúgó Szövetségnek vizsgálatot kellene indítani az ügyben. Tudom, hogy Ashley Williams lapot kapott, de ettõl függetlenül felül kellene vizsgálniuk a játékvezetõ döntését, hiszen elég veszélyes dolgot csinált.”
A figyelem azonban most már a Boxing Dayre, azaz a Karácsony másnapján lejátszandó Newcastle elleni következõ mérkõzésre irányul. Ezt követõen a West Brom látogat az Old Traffordra december 29-én, az Új Évet pedig idegenben, a Wigan ellen kezdi a United.
„Sûrû idõszak következik, ráadásul most meg kell vizsgálnunk néhány sérülést is” – zárta szavait a United menedzsere
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 36 | 75 | 32 | +43 | 77 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 36 | 56 | 52 | +4 | 55 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 9 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 10 | Chelsea | 36 | 55 | 49 | +6 | 49 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 36 | 46 | 55 | -9 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |