Rio: Fontos gyõzelem
Rio Ferdinand úgy véli, hogy kötelezõ volt gyõzniük a Boxing Day-en, mivel a Newcastle felett aratott 4-3-as gyõzelem szükséges volt ahhoz, hogy megõrizzék lendületüket a zaklatott ünnepi idõszak alatt.
A Vörös Ördögök hét ponttal vezetik a Premier League tabelláját, miután a Manchester City vereséget szenvedett a Sunderlandtõl.
"Ha már ezen a napon kijöttek az emberek a meccsre, úgy gondolom gyõzelmet kellett kapniuk a pénzükért. Egy igazi show volt a mai mérkõzés" - mondta Rio az MUTV-nek.
"Ez fontos gyõzelem és nem számít, hogy hogyan értük el. Sir Alex sem adja fel soha, ez a szellemiség az egész klubot átjárja és ez tükrözõdik a pályán a játékunkban is. Végig harcoltunk, rengeteg esélyünk volt, több góllal is gyõzhettünk volna. A kapusuk sok lövést kivédett, de a srácok nem álltak le, amíg ki nem harcolták a gyõzelmet."
"Mindent szeretnénk megtenni, hogy megvédjük a kapunkat, de most ismét sokat kaptunk. Ezen mindenképpen változtatnunk kell. Össze kell szedni magunkat és megelõzni, hogy az ellenfél helyzetbe kerüljön."
"A hétpontos vezetés a verseny közepén megfelelõ elõny, de nem bízhatjuk el magunkat. Volt már nyolc, kilenc, tíz sõt tizenegypontos elõnyünk is, és a végén mégsem sikerült megszerezni a címet. Arra is volt már példa, hogy nem vezettünk ebben az idõszakban és mégis megnyertük a bajnokságot. A mai egy nagyszerû eredmény volt és a hétpontos elõny is remek, de sok nehéz játék van még elõttünk."
A Boxing Day nagy vitát kavaró eseménye, amikor Mike Dean felülbírálva a vonalbírót megadta a gólt a Newcastle-nek. Ferdinand szerint, aki közeli szemlélõje volt az incidensnek, Dean rosszul döntött a Álmok Színházában.
"Szerintem tévedett a játékvezetõ. Cisse rángatta Jonnyt, ezért nem tudta megfelelõ irányba fejelni a labdát, ezen felül pedig - ahogyan a partjelzõ is jelezte - lesen volt. Nem kellett volna felülbírálnia kollégáját, de hát mindenkinek lehet rossz napja."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
FA-kupa döntőWembley
2024-05-25 16:00
Brighton & Hove Albion
0-2 Manchester United
Premier League 38. forduló
Amex Stadium
2024-05-19 17:00
Premier League 38. forduló
Amex Stadium
2024-05-19 17:00
Manchester United
3-2 Newcastle
2024-05-15 21:00
2024-05-15 21:00
Manchester United
0-1 Arsenal
2024-05-12 17:30
2024-05-12 17:30
Crystal Palace
4-0 Manchester United
2024-05-06 21:00
2024-05-06 21:00
Manchester United
1-1 Burnley
2024-04-27 16:00
2024-04-27 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
A hangadó
Aaron Wan-Bissaka
Akadémiai csapat
Alejandro Garnacho
Alex Telles
Altay Bayindir
Alvaro Fernandez
Amad Diallo
Andre Onana
Andreas Pereira
Angol válogatott
Anthony Elanga
Anthony Martial
Antony
Arsenal
Aston Villa
Átigazolási Center
Átigazolások
Axel Tuanzebe
Bajnokok Ligája
Bournemouth
Brandon Williams
Bruno Fernandes
Bryan Robson
Cardiff City
Casemiro
Chelsea
Christian Eriksen
Cristiano Ronaldo
Crystal Palace
David De Gea
David Gill
Dean Henderson
Diogo Dalot
Donny van de Beek
Ed Woodward
Edinson Cavani
Edzői stáb
Egykori játékosok
Érdekességek
Eric Bailly
Erik ten Hag
Európa-liga
Everton
FA-kupa
Facundo Pellistri
Felkészülési túra 2022
Felkészülési túra 2023
Felkészülési túra 2024
Fred
Fulham
Gary Neville
Glazer
Hannibal Mejbri
Harry Maguire
Híres magyar Vörös Ördögök
Hónap játékosa
Hónap legjobbja szavazás
Hónap Ördöge
Hull City
Ifjúsági BL
Jack Butland
Jadon Sancho
Játékosértékelés
Játékosprofilok
Jesse Lingard
Jonny Evans
Juan Mata
Kobbie Mainoo
Kölcsönlesen
Közös meccsnézések
Lee Grant
Leicester City
Ligakupa
Lisandro Martinez
Liverpool
Luke Shaw
Manchester City
Manchester United
Manutdfanatics.hu
Marcel Sabitzer
Marcus Rashford
Martin Dubravka
Mason Greenwood
Mason Mount
Michael Carrick
Nemanja Matic
Newcastle
Női csapat
Norwich City
Ole Gunnar Solskjaer
Paul Pogba
Paul Scholes
Pénzügyek
Phil Jones
Phil Neville
Pletykák, átigazolások
Podcast
Premier League
Ralf Rangnick
Raphaël Varane
Rasmus Højlund
Richard Arnold
Ryan Giggs
Scott McTominay
Sergio Reguilon
Sir Alex Ferguson
Sir Bobby Charlton
Sir Jim Ratcliffe
Sir Matt Busby
Sofyan Amrabat
Southampton
Stoke City
Sunderland
Swansea City
Szurkoló szemmel
Szurkolói klub
Tahith Chong
Taktikai mágnestábla
Tartalék csapat
Tom Heaton
Tottenham
Trófeabibliográfia
Tyrell Malacia
Utazás
Válogatottak
Victor Lindelöf
Visszhang
Watford
West Brom
West Ham
Willy Kambwala
Wout Weghorst
Tabella
Premier League 2023/24
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 38 | 96 | 34 | +62 | 91 |
2 | Arsenal | 38 | 91 | 29 | +62 | 89 |
3 | Liverpool | 38 | 86 | 41 | +45 | 82 |
4 | Aston Villa | 38 | 76 | 61 | +15 | 68 |
5 | Tottenham | 38 | 74 | 61 | +13 | 66 |
6 | Chelsea | 38 | 77 | 63 | +14 | 63 |
7 | Newcastle | 38 | 85 | 62 | +23 | 60 |
8 | Manchester United | 38 | 57 | 58 | -1 | 60 |
9 | West Ham | 38 | 60 | 74 | -14 | 52 |
10 | Crystal Palace | 38 | 57 | 58 | -1 | 49 |
11 | Brighton & Hove Albion | 38 | 55 | 62 | -7 | 48 |
12 | Everton | 38 | 40 | 51 | -11 | 48 |
13 | Fulham | 38 | 55 | 61 | -6 | 47 |
14 | Wolves | 38 | 50 | 65 | -15 | 46 |
15 | Bournemouth | 37 | 50 | 64 | -14 | 45 |
16 | Brentford | 38 | 56 | 65 | -9 | 39 |
17 | Nottingham Forest | 38 | 49 | 67 | -18 | 36 |
18 | Luton Town | 37 | 49 | 81 | -32 | 26 |
19 | Burnley | 38 | 41 | 78 | -37 | 24 |
20 | Sheffield United | 38 | 35 | 104 | -69 | 16 |
Szavazás
TV műsor
Manchester City - Manchester United
FA-kupa, döntő