West Ham 2-2 Manchester United

A Manchester United a hosszabbításban mentette újrajátszásra a találkozót Robin van Persie góljával.


Bár még csak öt nap telt el az idei évbõl, nagy az esély rá, hogy a United mai teljesítménye az év leggyengébb produkciója címre is esélyes.

Pedig egész jól indult a találkozó, a vendégek járatták inkább a labdát és a 9. percben Paul Scholes passza után Chris Smalling adott be középre egy lapos labdát, de Javier Hernandez centikkel lemaradt róla.

Két perc múlva azonban hatalmas kavar volt David de Gea kapuja elõtt, miután a hazaiak szögletet hajtottak végre. Jól fejelték le a labdát a londoniak, ám a vonalról Scholes menteni tudott, majd Nemanja Vidicnek sikerült felszabadítania.

Szép támadást hozott össze Sir Alex Ferguson csapata, Shinji Kagawa ugratta ki Hernandezt, aki látta, hogy Danny Welbeck remek helyzetben van, odapasszolt csatártársához, aki közelrõl kapuba talált, de mivel Hernandez lesen állt Kagawa átadásakor, a gól érvénytelen. Nem sokkal késõbb Vidic fejelt szöglet után, de Potts a gólvonal elõtt menteni tudott.

A 23. percben jártunk, amikor a jobb oldalon jól mozgott a labda, majd Hernandez ívelt be, Welbecken túlment a labda ám a hosszún üresen érkezett Tom Cleverley, aki csodás gólt lõtt a hosszúba, 1-0 a Manchesternek.

 


A vendég elõny négy percig tartott, ekkor Joe Cole egy pontrúgást követõen a tizenhatos elõterébõl kapu elé tekerte a labdát, ahol Collins üresen fejelhetett a bal alsó sarokba, 1-1.

Aki nem látta a találkozót, akár még azt is gondolhatná, hogy remek elsõ 30 percet játszottak a csapatok, ám ez egyáltalán nem volt elmondható annak ellenére sem, hogy két gól esett és voltak nagy mentések. Ám a félidõ utolsó harmada még gyengébb színvonalat hozott, mint az azt megelõzõ idõszak. Egy helyzetet láthattak a kilátogató nézõk, Kagawa és Welbeck hoztak össze egy szép kontrát, de az angol csatár lövését Jaaskalainen hárítani tudta.

Mivel más egyéb nem fenyegette a kapukat, szünetre nem változott az állás.

Fordulás után Cleverley elõtt adódott helyzet, de a középpályás csúnyán kapu fõlé tüzelt. Mintha ezen a meccsen egy helyzet azt váltotta volna ki a csapatokból, hogy tíz percig ne támadjanak, körülbelül ez történt a második játékrész elején is. Aztán az 59. percben jött a hidegzuhany a vendégek számára.

Ismét Joe Cole beadás, ismét üresen álló James Collins, ismét gól a bal alsóba, ismét fejjel. Vajon az a középpályás, akinek vissza kellett volna jönnie a hazaiak védõjével, mit kapott a meccs után a két gólért?

Sir Alex Ferguson még bõ 10 percig hagyta, hogy a kezdõbe tett játékosok szenvedjenek, majd cserére szánta el magát, Robin van Persie és Antonio Valencia lépett pályára a ma igen gyengén teljesítõ Hernandez és Scholes helyére. Az addig jobb szélsõt játszó Rafael így a középpálya közepére került, ám ez a poszt sem feküdt a brazilnak. Mentségére szóljon, hogy egyáltalán nem ez volt a posztja, ráadásul a többiek sem jeleskedtek, nem csak õ mutatott gyenge játékot.

A vendégek támadásban semmi fantáziát nem mutattak, legtöbbször a labdát felhozó Jonny Evans is kénytelen volt visszafordulni a játékszerrel, mert elöl semmi mozgás nem volt.

Sõt, a 88. percben Alexander Büttner és Vidic csak nézték, hogy a hazaiak a tizenhatoson belül egymáshoz fejelgetik a labdát, majd hozzák helyzetbe Carlton Cole-t, ám szerencsére de Gea lábbal menteni tudott.

Négy perc hosszabbítást mutatott a negyedik játékvezetõ, a Manchester pedig másodpercekkel késõbb kiegyenlített. A csereként beállt Ryan Giggs saját térfelérõl ívelt zseniális labdát van Persie elé, a holland nagyszerûen vette át azt, majd laposan megszerezte szezonban a 20. gólját, 2-2.

 


A végén még Kagawa és Valencia is helyzetbe került, de míg az elõbbi lövés helyett inkább passzolt - pontatlanul -, addig az utóbbi passz helyett inkább lõtt, ramosi magasságokba juttatva a labdát.

A döntetlen azt jelenti, hogy az Old Traffordon kénytelen megmérkõzni egymással ismét a két csapat, hogy eldöntsék, ki jut a kupa negyedik fordulójába.


FA kupa, 3.forduló
West Ham United 2-2 Manchester United
Upton Park, 32922 nézõ

Vezette: Martin Atkinson

West Ham: Jaaskalainen - Demel, Collins, Tomkins, Potts - Diarra(Noble 72.), Collison - J.Cole(Taylor 77.), Nolan, Vaz Te(Jarvis 60.) - C.Cole
Nem használt cserék: Spiegel, Spence, Reid

United: de Gea - Smalling(Giggs 78.), Vidic, Evans, Büttner - Rafael, Scholes(Valencia 68.), Cleverley, Kagawa - Welbeck, Hernandez(van Persie 68.)
Nem használt cserék: Lindegaard, Ferdinand, Young, Macheda

Gólszerzõ: Collins 27', 59' illetve Cleverley 23', van Persie 90+1'

Sárga lap: Collison illetve Scholes, Vidic

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!