Evra: Csak magunkra kell figyelnünk
A Premier League hétvégi fordulójának vasárnapi játéknapja csak egy pozitív eredményt hozott a Manchester United számára, de Patrice Evra kijelentette, hogy ez így is remek.
A Vörös Ördögök 2-1-es Liverpool ellen aratott gyõzelmét követõen a francia védõ elmondása szerint nem követte a forduló zárómérkõzésének számító Manchester City Arsenal elleni londoni vendégjátékát. A Kékek már korán lépéselõnybe kerültek, amikor az Ágyúsok védõjét, Laurent Koscielny-t kiállították, és végül nyertek is 2-0-ra, annak ellenére, hogy késõbb Roberto Mancini legénységébõl Vincent Kompany is piros lapot kapott.
"Soha nem nézem meg, hogy mit játszik a Manchester City, mert számomra minden csak rólunk szól" - kezdte Evra.
"Tavaly szerintem túlzottan nagy figyelmet szenteltünk a Citynek. Túl sokat foglalkoztunk azzal, hogy mi fog történni a következõ meccsükön. De idén csak magunkra figyelünk, és amikor így játszunk ahogy most, akkor szerintem joggal gondolom azt, hogy bajnokok lehetünk."

Evra adta a gólpasszt a Manchester United két tegnapi gólja elõtt; elõbb egy laposan belõtt passza elõzte meg Robin van Persie vezetõgólját, majd az õ feje találkozott a holland szabadrúgásával a hosszú oldalon. Bár valószínûleg Patrice fejese elég erõteljes volt ahhoz, hogy áthaladjon Pepe Reina kezei között, az utolsó érintés csapattársáé, Nemanja Vidicé volt.
"Õ [Vidic] azt mondja, hogy az én gólom volt, de én nem tudom" - fejtegette.
"Talán ha egy csatárról lenne szó, akkor Rooneynak vagy Van Persienek adták volna a gólt. De mivel csak Evra volt, ezért nem fogják nekem adni a gólt!"
Még ha a Vitás Gólok Vizsgálóbizottsága ki is vizsgálná, hogy kié is volt valójában az a gól, Evra elárulta, hogy ez nem okoz számára álmatlan éjszakákat, ugyanis számára csakis az eredmény számít.
"Hét éve játszom a Manchester Unitedben, a Liverpoolt pedig mindig is nehéz volt legyõzni. Soha nincs könnyû gyõzelmünk ellenük. De micsoda fantasztikus érzés, amikor sikerül legyõznöd õket."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 36 | 75 | 32 | +43 | 77 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 36 | 56 | 52 | +4 | 55 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 9 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 10 | Chelsea | 36 | 55 | 49 | +6 | 49 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 36 | 46 | 55 | -9 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |