Védõkettõsét dicsérte Sir Alex
Azok után, hogy a Manchester United legyõzte a West Hamet és ezzel biztosította helyét az FA-kupa negyedik fordulójában, Sir Alex Ferguson Phil Jones és Chris Smalling teljesítményeit dicsérte.
A Vörös Ördögök menedzsere elégedett volt a két belsõ védõ játékával, akik mindketten kiemelkedõen teljesítettek a fizikális West Ham ellen az 1-0-ás hazai gyõzelemmel záruló összecsapáson.
"Jones és Smalling fantasztikusak voltak, abszolút kiválóak" - mondta Sir Alex az MUTV-nek. "Mindketten csodásan játszottak, nem lehetek elégedettebb. Mindkettejüket hátráltatták sérülések egy darabig, ezért kell nekik a meccs, a mai csak segíthet nekik."
"Rajtuk kívül van még néhány játékosunk, akiknek szükségük van meccsekre, mint Nani, Rooney, Anderson és Büttner. Úgyhogy hat olyan játékosunk volt, akiknek kellett a lehetõség, hiszen vasárnap jön a Tottenham elleni párharc is, valamint a szezon döntõ szakasza a Real Madriddal is, ezért jó hír ez, hogy szerepelhettek."
"Igen sok helyzetet kihagytunk ma és olykor nagyon szépen játszottunk. A félidõ utáni 15 perc volt a legkeményebb számunkra, mert akkor küldték be a labdákat a tizenhatosra, ahol sokan tolongtak."
"Kezelned kell ezt és hálásak vagyunk a két belsõ védõnknek, akik csodálatosak voltak és nagyon jól megoldották ezt. Fizikális csata volt ez, amiben talpon kellett maradnod."

A United a meccs nagy részén fölényben játszott és több gólszerzési lehetõséget is kialakított, ám végül megbotlott a célvonalon és talán a sok kihagyott helyzet miatt nem lehet felhõtlen az öröm, bár Sir Alex elégedett, hogy csapata ilyen leleményes volt ezen a nehéz estén.
"Csodás passz volt Andersontól a gól elõtt, Chicharito pedig nagyon önzetlen volt, hogy Wayne elé tálalt, aki könnyen gólt szerzett. Nani lövését a gólvonalról mentették, Chris Smalling talán jobban fejelhetett volna, így a kapus kezébe szállt a labda, Chicharito is kihagyott egy helyzetet, valamint büntetõt is rontottunk. Mindent összevetve sok helyzetet alakítottunk ki."
A mai gyõzelem eredménye, hogy a Vörös Ördögök bejutottak a negyedik körbe, ahol a Dimitar Berbatovval felálló Fulham lesz az ellenfél. Sir Alex Ferguson pedig kifejezetten örül, hogy ez az összecsapás az Old Traffordon kerül megrendezésre.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 36 | 75 | 32 | +43 | 77 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 36 | 56 | 52 | +4 | 55 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 9 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 10 | Chelsea | 36 | 55 | 49 | +6 | 49 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 36 | 46 | 55 | -9 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |