Manchester United - Fulham: Beharangozó

Ismét Premier League klub a Vörös Ördögök ellenfele az FA-kupában. Ezúttal a Fulham látogat az Old Traffordra a sorozat negyedik körében.


Sir Alex Ferguson idén szeretné bezsebelni újabb kupagyõzelmét, ezért semmiképp nem fogja tartalékos felállással pályára küldeni a Unitedet. Fõleg annak tudatában nem, hogy sérülés terén az utóbbi éveket tekintve magasan ebben a szezonban áll legjobban a klub. Nem is teheti meg a lazsálást, hiszen Martin Jol csapata - bár idegenben nem épp a legjobban teljesítõ gárda - támadásban olyan trióval büszkélkedhet, mint a Kacaniklic-Ruiz-Berbatov hármas.

Ez a három játékos igen kreatív játékra képes és ezt idén többször be is bizonyították. Az egykori United játékosnak jót tett a távozás, csapata erõsségének számít és várhatóan ha holnap pályára lép, szívesen megmutatná Fergusonnak újra, kit is padoztatott elõzõ évben.

A Vörös Ördögök a hetet Katarban töltötték, a Spurs elleni döntetlen után edzõtáborban vettek részt, ahol napsütés és kellemesen meleg idõjárás fogadta õket. A menedzser szerint eredményes volt a négy napos kiruccanás, bár lehet, hogy egyeseket kissé megvisel a visszatérés majd 30 fokról a télbe.


Akik hiányozhatnak:

United: Fletcher(betegség), Young(térd), Evans(combizom)

Fulham: Richardson(vádli), Diarra(térd), Frei(lágyék), Davies(nyak)


Érdekességek:

Martin Jol még soha nem gyõzte le menedzseri pályafutása során Sir Alex Fergusont.

A Manchester United 11-szer nyerte meg az FA-kupát.

A Vörös Ördögök minden sorozatot figyelembe véve 10 meccs óta nem kaptak ki. Nemzetközi meccseket leszámítva még jobbak, hiszen így 13-as veretlenségi sorozatban vannak.

A Fulham legutóbb 2003-ban gyõzött az Old Traffordon. Azóta kilencszer látogattak a londoniak az Álmok színházába és mindig vereséggel távoztak.

Michael Carrick 300. mérkõzését játszhatja a United színeiben.


Egymás elleni mérleg:

Örökmérleg: 78 meccs, 46 United siker, 18 döntetlen, 14 Fulham gyõzelem, 153-86-os gólarány a United javára.

FA-kupa mérleg: 13 meccs, 7 United siker, 4 döntetlen, 2 Fulham gyõzelem, 23-14-es gólarány a United javára.


Legutóbbi 5 mérkõzés ebben a felállásban:

2008-09 United-Fulham 3-0
2009-10 United-Fulham 3-0
2010-11 United-Fulham 2-0
2011-12 United-Fulham 1-0
2012-13 United-Fulham 3-2


Legjobb góllövõk:

United: van Persie 22 gól, Hernandez 12 gól, Rooney 9 gól

Fulham: Berbatov 7 gól, Petric 5 gól, Sidwell 4 gól


A jelenlegi keret legeredményesebb játékosai az aktuális ellenfél ellen:

Rooney 16 meccs/9 gól
Giggs 18 meccs/4 gól


FA-kupa, 4. forduló
Manchester United - Fulham
Old Trafford, 2013.01.26. 18:30

Játékvezetõ: M.Clattenburg


Lehetséges kezdõcsapatok:

United: Lindegaard - Jones, Smalling, Vidic, Evra - Valencia, Anderson, Scholes, Nani - Rooney, Welbeck

Fulham: Schwarzer - Riether, Hughes, Hangeland, Riise - Duff, Karagounis, Sidwell, Kacaniklic - Ruiz - Berbatov


ManUtdFanatics.hu tipp: 3-1


A találkozót a FanaticsTV-n, valamint a Sport1-en ÉLÕben tekinthetitek meg!

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!