Sir Alex a kupára figyel

Sir Alex Ferguson a Fulham elleni 4-1-es gyõzelem után ragaszkodik ahhoz, hogy az FA-kupa ebben a szezonban nagyon fontos a klub számára.


Javier Hernandez duplája, valamint Ryan Giggs és Wayne Rooney egy-egy találata biztosította a Vörös Ördögök számára a továbbjutást, minek következtében már a holnapi sorsolást várhatják, mely magyar idõ szerint 18:45-kor kezdõdik.

A United menedzsere elégedett azzal, amit csapatától látott és örül annak, hogy mindkét támadója eredményesnek bizonyult.

"Nagyon elédegett vagyok, hogy Wayne is betalált, Chicharito pedig duplázott, mert ha õk ketten, valamint Robin [van Persie] 20 gól felett tudna termelni, akkor nagyon jó helyzetben lennénk" - mondta Sir Alex a találkozó után az MUTV-nek és az ESPN-nek.

"Erõs csapattal álltunk fel, mert nem akartunk elcsúszni. Az FA-kupa fontos sorozat számunkra idén, mert már lassan 10 éve nem nyertük meg."

"A játékosok jól teljesítettek és elég könnyed gyõzelmet arattunk. Az elsõ játékrészben a Fulhamnél sokat volt a labda és volt néhány pillanat, ami nem volt valami olajozott. De mindent összevetve egy igen jó teljesítmény volt ez tõlünk."

 


A Vörös Ördögök Aaron Hughes kezezését követõen a harmadik percben büntetõhöz jutottak, majd nem sokkal késõbb Damien Duff tiszta kezezése után újabb tizenegyesnek kellett volna következnie.

"Azt hiszem, a játékvezetõ szemszögébõl nézve õ úgy vélte, nem volt szándékos, de ahonnan én láttam - és ebben segített az is, hogy félidõben megnéztem visszajátszásról - az is kéz volt" - folytatta Sir Alex Duff esetét elemezve. "De nem volt szükségünk más döntésre, mert jó teljesítmény volt."

"Az elsõ félidõben volt néhány olyan lövésünk, amit blokkoltak, egy a lécre pattant - kellett a második gól, ami komfort zónába juttatott volna minket, ami a második félidõ elején meg is jött, majd követte azt a harmadik és negyedik találat is."

 


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!