Játékosértékelés: Manchester United 4-1 Fulham

Lássuk a Fulham elleni FA-kupa mérkõzést a ManUtdFanatics.hu értékelésében...


David de Gea: Sajnos nem ezen a mérkõzésen tudta bebizonyítani a kétkedõknek, hogy a Spurs elleni hibája utáni kritikák valótlanok, ugyanis amellett hogy szinte semmi dolga nem volt, így is kapott egy gólt. 6

 

Rafael: Védekezésben igen kevés problémát okoztak neki a Fulham játékosai, így támadásban bátran zakatolhatott. Nagyon jól lépett fel, amikor szükség volt egy plusz emberre a széleken, a kérdés csak az, hogy mikor fog pihenni? 7

 

Chris Smalling: Tanári módon játszott, úgy olvasta a játékot, mint aki már 5-10 évnyi tapasztalattal rendelkezik. A levegõben verhetetlennek bizonyult, és ha úgy vesszük a tizenegyest is õ hozta össze. 7

 

Phil Jones: Teljesítményére már a Spurs elleni, középpályásként nyújtott produkciója után se lehetett panasz, és ezúttal a védelemben is remekül állta meg helyét. Nem tudtak túl járni az eszén a Fulham támadói. 7

 

Patrice Evra: A mostani londoni ellenfél ellen közel sem volt annyi dolga, mint a Spurs ellen, így a csapatkapitány-helyettes is bátran léphetett fel a támadások építéséhez, bár kevesebbszer tette meg, mint Rafael. 7

 

Nani: A játékhoz hozzátett teljesítményével nem érdemelne túl magas érdemjegyet, mert szinte minden egyes megoldása kudarcba fulladt, viszont akarása és vállalkozószelleme elismerésreméltó volt, emellett pedig egy gólpasszt is adott elõredõlve, sarokkal Chicharitonak. 7

 

Michael Carrick: Egy tõle szokatlan hiba majdnem megbosszulta magát, de ezen kívül úgy passzolta ki az ellenfelet, és szûrt a középpályán, ahogy akart. Szép ajándék volt számára ez a gyõzelem 300. Unitedes meccsén. 7

 

Anderson: Most már mondhatjuk, hogy a tõle megszokott parádés passzt adott Rooney gólja elõtt, emellett pedig támadásban is sokat volt játékban. Azért ha helyzetbe kerül, nem kellene mindig passzolnia, fõleg ha õ van kedvezõbb helyzetben. 7

 

Ryan Giggs: Mestermunka ismételten a walesi varázslótól. Higgadtan értékesítette a büntetõt az elsõ percben, emellett pedig számos parádés megmozdulása, passza volt, amelyek közül kiemelkedik a negyedik gól elõtt adott labdája. 8

 

Javier Hernandez: Uralta a területet a tizenhatoson belül, szerzett két gólt, egyet amelyet "elõkészített" pedig jogtalanul elvettek, szabálytalanság címszóval. 8

 

 

Wayne Rooney: Felszántotta a pályát, nagyon látszott rajta az akarás. A gólját hihetetlenül megérdemelte, és ha a bíró nem ítél rosszul, akkor õ is duplázhatott volna. A bekapott gólnál õt fejelték le. 8

 

 

Cserék:

 

Paul Scholes (Carrick helyére a 61. percben): Nem volt nehéz feladata csereként beállva, jól irányította tovább a csapat játékát, bár már nem kellett nagy erõbedobással tennie ezt. 6

 

 

Shinji Kagawa (Anderson helyére a 71. percben): Sok mindent nem tudott hozzátenni már a csapat játékához, mire beállt már minden eldõlt. 5

 

 

Antonio Valencia (Giggs helyére a 71. percben): Nem nagyon volt játékban. 5

 

 

 

 

A meccs legjobbja a ManUtdFanatics.hu szerint: Ryan Giggs

 

A játékosértékelés a ManUtdFanatics.hu szerkesztõségének saját véleményén alapul. Ha nem értesz egyet, azt kérjük kultúrált formában hozd nyilvánosságra, egyéb esetben a hozzászólást moderálni, vagy törölni fogjuk. Köszönjük!


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!