Anderson három frontra figyel

A Manchester United szombati, Fulham ellen aratott FA-kupa sikerét követõen a csapat középpályása, Anderson kijelentette, a Vörös Ördögök három fronton is a végsõ gyõzelemre törnek ebben a szezonban.


A Barclays Premier League élén állva, a Bajnokok Ligája nyolcaddöntõjére készülve a Real Madrid ellen, most pedig magabiztosan továbbjutva az FA-kupa 5. fordulójába, a Manchester Unitednek minden esélye megvan arra, hogy egy igencsak sikeres szezont zárjanak idén.

 

Miután Sir Alex Ferguson elég nagy méretû kerete nagyjából-egészébõl jó egészségnek örvend, emelett pedig a játékosok rotálása sikeresnek mondható, így Anderson úgy érzi, a Vörös Ördögöknek megfelelõ merítési lehetõségek állnak lehetõségre, hogy minden céljukat elérjék.

 

"Ez természetes" - kezdte a brazil irányító a MUTV-ben.

 

"Hihetetlen játékosaink vannak. Tudom, hogy a fõnök akár két-három csapatot is kiállíthatna. Nem mindig ugyanazt a tizenegy játékost veti be az adott mérkõzéseken, variál, és azt hiszem az már bebizonyosodott, hogy fantasztikus kerettel rendelkezik."

 

"Jelenleg nem igazán szeretnék a menedzser helyében lenni, mert rengeteg minõségi játékos áll rendelkezésére, akik közül mindenképpen választania kell. A fõnök megpróbál mindenkit boldogan tartani. Néha ez nehéz, de ilyen a klub; ez a Manchester United."

 

 

A Vörös Ördögök magabiztos gyõzelme a Fulham ellen biztosította számukra helyüket az FA-kupa legjobb 16 csapata között, abban a sorozatban, amely sokkal kevesebb figyelmet kap, mint az európai, vagy a hazai bajnoki színtér; mindazonáltal Anderson kijelentette, hogy a csapatuk öltözõjében ez nem így van, és mindenki fontos, megszerzendõ trófeaként tekint a világ legrégebbi kupasorozatára.

 

"Ez nagyon fontos mindenki számára" - tette hozzá.

 

"Rio már tíz éve itt játszik, és még nem nyerte meg az FA-kupát. Nagyon fontos ez a kupa számunkra."

 

"Minden versenysorozat fontos ebben a pillanatban a Manchester Unitednél. A 4-1 egy nagyon jó eredmény, de itt még nem fejeztük be. Még van három vagy négy mérkõzésünk a döntõig."

 

Az FC Porto egykori karmestere ismételten bizonyított a Falusiak ellen, a középpálya uraként 70 percet a pályán töltve, bár elismerte, hogy még egy kis idõre és játéklehetõségre lesz szüksége, mielõtt maximális erõnléti állapotba kerülne combizom sérülésébõl visszatérve.

 

"Még nem vagyok száz százalékig egészséges. Talán még 1-2 mérkõzésre szükségem van hozzá, és akkor leszek szerintem teljesen rendben. Fontos számomra, hogy ne legyen több sérülésem."

 

"Csak akkor térek vissza teljes erõbedobással, ha már mindent rendben érzek, mert egy hónapot kihagytam, és a visszatérés csak lassan megy. Nincs probléma, az edzésen minden rendben van."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!