Berba centenáriuma

A városi derbivel Dimitar Berbatov 100. mérkõzését játszotta United mezben.


Alig több, mint két évvel ezelõtt érkezett Dimitar Berbatov az Old Trafford-ra és már a 100. mérkõzését ünnepelhette a Vörös Ördögöknél.
 


 

Ezt a mérföldkövet a tegnapi, Manchester City elleni találkozóval érte el, 789 nappal azután, hogy debütált 2008. szeptemberében a Liverpool ellen az Anfield Roadon.

Dimitar Berbatov a Tottenham Hotspurtõl érkezett klubrekordnak számító átigazolási pénz ellenében és hatalmas elvárásokkal. Azonban az õ sajátos stílusa nem minden United szurkolót gyõzött meg.

Egy varázslatos tehetség, aki nagyon szeret gólokat lõni és elõkészíteni, amikor pályára lép, mindig az a célja, hogy csodálatosat alkosson.

 

 



Nem büszkélkedhet olyan magas gólszerzési mutatóval, mint a korábbi évek United csatárai, de a pályán mutatott játékára szüksége van a csapatának.

Ezt az a statisztika is jól mutatja, amit az olvasók elé tárunk. A Vörös Ördögök gyakrabban gyõznek és több gólt rúgnak, ha Berbatov játszik. Érdekes, hogy mikor pályán van, kevesebb gólt is kap a United.

Egy középcsatárt sokak szerint a góljai számával kell megítélni, Berbatov a Unitednél átlagosan minden harmadik mérkõzésén betalál. Az is megnyugtató, hogy a 28 mérkõzésen, mikor gólt szerzett, csupán egy alkalom volt, hogy a United veszített. (Everton ellen 2009-10-es szezonban.) Tehát amikor Berbatov ragyog, a United szintén!

Érdekesség, Dimitar soha nem szerzett gólt a Vörös Ördögök színeiben a mérkõzések elsõ negyedórájában, de az elsõfélidõben is csupán hét alkalommal vette be az ellenfelek hálóját. Ellenben a szünet után és a mérkõzés közvetlen vége elõtt a legveszélyesebb.

 

 



Amit sokan figyelmen kívül hagynak Berbatov játékában, az ösztönt, amely a kilences számot viselõ támadókra jellemzõ. Gyakran visszalép labdákért és a kaputól messzebb helyezkedik támadások során, de mégis góljai közel egyharmadát az öt és felesen belülrõl érte el.

Ez egy meglepõ statisztika, de ismét megtudhattuk, Dimitartól mindig a legváratlanabb dolgokra számítsunk.


Mérkõzéseinek száma: 100 (71 gyõzelem(71%), 16 döntetlen(16%), 13 vereség(13%))

Gólok száma: 33

United gólok, mikor Berbatov játszott: 202 (2,02/meccs)

Kapott gólok, mikor Bebratov játszott: 72 (0,72/meccs)

United mérkõzés Bebratov nélkül: 39 (25 gyõzelem(64%), 10 döntetlen(25%), 4 vereség(11%)

United gólok Berbatov nélkül: 74 (1,89/meccs)

Kapott gólok Berbatov nélkül: 36 (0,92/meccs)

Az Old Traffordon 20, idegenben 12, semleges pályán egy gólt szerzett.



Mikor szerzi a góljait:


00-15. perc: 0
16-30. perc: 4
31-45. perc: 3
46-60. perc: 9
61-75. perc: 8
76-90. perc: 9


Honnan szerzi a góljait:

Öt és felesen belülrõl : 10
Büntetõ területen belül: 19
Büntetõ területen kívül: 4


Hogyan szerzi góljait:

Jobb lábbal: 27
Bal lábbal: 2
Fejjel: 4
 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!