Keane a szezon végéig kölcsönben
A Leicester City megerõsítette, hogy a szezon végéig meghosszabbították Michael Keane kölcsönszerzõdését.
Az angol U19-es válogatott bizonyította képességeit, mióta a Rókákhoz került kölcsönben, és teljesítményével segítette a közép-angliai klubot, hogy jelentõs esélyei legyenek a Premier Leaguebe való feljutáshoz.
A City menedzsere, Nigel Pearson már korábban felfedte, hogy reményei szerint sikerül megtartaniuk a középhátvédet a szezon végéig, az egyezség megkötésére pedig szerdán sor is került.
A King Power Stadium közönsége egyébként boldog lehet jelen pillanatban, ugyanis csapatuk a második helyen áll a Championshipben, és csak két gólt kaptak hat mérkõzésen, mióta Keane elkezdett játszani a csapatban, ugyanis bár novemberben került a csapathoz, sérülése miatt csak az újévben tudott harcra kész állapotba kerülni.

Annak ellenére, hogy a bajnokság elsõbbséget élvez számukra, a Leicester még áll az FA-kupában is, és ha Pearson legénysége sikerrel veszi a 4. forduló újrajátszását hazai pályán a Huddersfield Town ellen, akkor Keane az 5. fordulóban akár a Wigan ellen is bizonyíthatna.
"Michael Keane nagyszerûen teljesít, de az egész csapat szárnyal, amelyben nagyon segít, hogy Richie De Laet jól játszik, míg Danny Drinkwater és Matty James is remekel" - kezdte a tartalékok edzõje, Warren Joyce a ManUtd.com-nak.
"Még Ben Marshall is a United akadémiáján nevelkedett. Sok segít számára, hogy ilyen játékosok veszik õt körül."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 31 | 50 | 42 | +8 | 49 |
| 6 | Chelsea | 31 | 53 | 38 | +15 | 48 |
| 7 | Everton | 31 | 37 | 35 | +2 | 46 |
| 8 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 9 | Fulham | 31 | 43 | 44 | -1 | 44 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 31 | 41 | 37 | +4 | 43 |
| 11 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 12 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 31 | 33 | 61 | -28 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |