Smalling: A védelem a kulcs

A Reading elleni 1-0-ás gyõzelem azt jelentette, a United legutóbbi kilenc találkozójából ötöt kapott gól nélkül teljesített. Chris Smalling azt sem bánja, hogy a Vörös Ördögök nem szép játékkal nyertek, miután ezzel is nõtt az elõnyük.


Jelenleg határozott ellenállást tanusít a hátsó négyes - függetlenül attól, éppen kik szerepelnek benne - és szöges ellentétben van a mostani helyzet azzal, ami a szezon elejét jellemezte. Ugyanis az új év elõtt lejátszott 28 tétmérkõzés során 40 gólt kapó Uniteddel szemben a 2013-es évben abszolvált 16 összecsapás során csak 12-szer tudták bevenni a manchesteriek kapuját az ellenfelek.

A bajnokságban legutóbb január 30-án a Southampton volt képes betalálni a United kapujába, ezzel David de Gea büszkén mondhatja el magáról, immár 537 perce nem kapott gólt.

"Ez azzal kapcsolható össze, hogy felépültek a védõink" - mondta Smalling az MUTV-nek. "Csak Phil [Jones] az, aki még sérüléssel küzd, de azt hiszem, õ is hamarosan visszatér és az erõsségünket a rendelkezésre álló játékosaink meg is mutatják."

 


"Nem volt valami szép meccs [a Reading elleni]. A második félidõ elég csúfosra sikeredett és csak a három pontnak örülhetünk. Ez volt az, ami kellett és hogy még gólt sem kaptunk, így boldogok vagyunk."

"Mielõtt a City pályára lépett, már akkor tudtuk, mit kell tennünk, de miután a City kikapott 2-0-ra az Evertontól, az extra motivációt adott nekünk. Szerettünk volna több gólt lõni, de hátul szilárdak maradtunk és végül 1-0-ra gyõztünk." 

 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!