Fergusont meglepte az elõny
Sir Alex Ferguson elismerte, meglepte a Manchester United bajnoki elõnye kilenc fordulóval a Premier League vége elõtt.
A United menedzsere a tavalyi szezon utolsó pillanataiban azt láthatta, ahogyan csapata rosszabb gólkülönbsége miatt elveszíti 20. bajnoki címét és a Manchester City örülhetett a végén. Ezek után úgy gondolta, idén is hasonlóan szoros verseny lesz.
Azonban az idei bajnoki harc az utóbbi évek egyik legsimább versenyfutása, mivel a Vörös Ördögök 15 ponttal vezet a Manchester City elõtt.
Ferguson a Chelsea-t is vetélytársnak gondolta - azok után, hogy nyáron rengeteget költött a londoni klub új játékosokra - mint ahogyan az Arsenalt és a Tottenhamet is, de ezek közül egyik csapat sem volt veszélyes a manchesteriekre. (A Unitedre semmiképp, a Cityre még lehetnek. - a szerk.)
Mikor a Sirius XM munkatársa azt kérdezte a skót menedzsertõl, kisebb különbségre számított-e, Sir Alex így felelt: "Abszolút. A Manchester City az utóbbi években jött a képbe, míg a Chelsea-t, az Arsenalt, a Tottenhamet - olyan csapatok, amelyeik az elsõ négy hely valamelyikéért küzdenek - látva elvárható lenne a szorosabb verseny."
"A tavalyi szezonban amit mondtunk: 'Tegyünk róla, hogy mégegyszer ne bukjunk gólkülönbséggel!', mert ez az, ami elõzõ szezonban történt."
"Természetesen a gólkülönbségünk drámaian javult, de soha nem gondoltam volna, hogy a szezon ezen szakaszában 15 pontos elõnyünk lesz."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Fulham vs Manchester United
Premier League 2. fordulóCraven Cottage
2025-08-24 17:30
Premier League 1. forduló
Old Trafford
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
2025-08-03 23:00
2025-07-31 03:30
2025-07-27 01:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 1 | 4 | 0 | +4 | 3 |
2 | Tottenham | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
3 | Sunderland | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
4 | Liverpool | 1 | 4 | 2 | +2 | 3 |
5 | Nottingham Forest | 1 | 3 | 1 | +2 | 3 |
6 | Leeds United | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
7 | Arsenal | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
8 | Brighton & Hove Albion | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
9 | Fulham | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
10 | Aston Villa | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
11 | Newcastle | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
12 | Chelsea | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
13 | Crystal Palace | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
14 | Manchester United | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
15 | Everton | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
16 | Bournemouth | 1 | 2 | 4 | -2 | 0 |
17 | Brentford | 1 | 1 | 3 | -2 | 0 |
18 | Burnley | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
19 | West Ham | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
20 | Wolves | 1 | 0 | 4 | -4 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Fulham - Manchester United
Premier League, 2. forduló