A tavalyi dráma vezérli Smallingot
Chris Smalling elárulta, a Manchester United még véget nem ért útját a Premier League bajnoki címéig a szezon során a tavalyi utolsó fordulóban átélt dráma kövezte ki, és jelentett egyben motivációt.
A középhátvédként bevethetõ Smalling figyelme mostantól ismét klubbéli kötelezettségei felé irányulhat, miután az elmúlt egy hét leforgása alatt kétszer is a kezdõben kapott helyet, ott pedig remekül helyt állt az angol válogatott színeiben, elõbb a San Marino, majd pedig a Montenegró elleni világbajnoki-selejtezõk alkalmával.
Most szombaton a Manchester United a Sunderland otthonába, a Stadium of Lightba látogat - amely emlékezetes színhelyéül szolgált annak, ahogy a Vörös Ördögök a tavalyi év májusában az utolsó pillanatokban gólarányuknak köszönhetõen elveszítették a bajnoki címet a Manchester City két, hosszabbításban lõtt góljának köszönhetõen a QPR ellen.
"Motiváló erõként hatott ránk az, ahogyan elveszítettük tavaly Sunderlandben a bajnoki címet" - kezdte Smalling.
"Mi is tapasztalatból tudjuk, hogy egy gólos hátrányba kerülve is fel lehet állni a padlóról, és ki lehet hozni valami az adott mérkõzésbõl. Szerintem, amikor az emberek visszatekintenek az elõzõ szezonra, akkor nem akarják újra ugyanazt az érzés átélni, mint akkor. Azt hiszem a szezon eddig eltelt hónapjai során errõl mi is tanúbizonyságot tettünk."
"Úgy vágtunk neki a Sunderland elleni mérkõzésnek, hogy tudtuk, nem lehet esélyünk. De az, hogy ilyen közel álltunk a végén a bajnokság megnyeréséhez, csak még rosszabbá tette az érzést."
"Aznap nem léptem pályára, az elõzõ fordulóban, a Swansea ellen elszenvedett sérülésem miatt, úgyhogy ha valami, akkor ez duplán csalódás volt nekem."

A Fulham egykori játékosa abban reménykedik, hogy a három napon belül lejátszott két mérkõzésük, a Sunderland elleni bajnoki, és a Chelsea elleni FA-kupa újrajátszás során hatással tud lennei csapata teljesítményére.
"Szombat-hétfõ ritmusban jön a következõ két mérkõzésünk, és emellett is még rengeteg találkozó vár ránk" - tette hozzá.
"Most, hogy már sérülésembõl visszatérve játszhatok, abban reménykedek, hogy ki tudom venni a részem a csapat teljesítményébõl, és a szezon végéig ez így is marad. Két nagy mérkõzés elébe nézünk, egy a bajnokságban, egy pedig a kupában, amelyek nagyban befolyásolhatják a két sorozatban való elõmentelünket."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |