Duxbury bízik a United gyõzelmében
Mike Duxbury reméli, hogy a jövõ hétfõn lejátszandó manchesteri derbibõl a United jön ki gyõztesen.
A korábbi Vörös Ördög éppen a Man City ellen mutatkozott be 1980-ban, majd a következõ évtized során 378-szor öltötte magára a klub mezét és tudja, milyen érzés egy ilyen szenvedélyes csatában játszani.
"Mindig is a United mögött álltam a Cityvel szemben" - mondta Mike a ManUtd.com-nak. "Nem számít hol van a meccs, vagy hol vagyunk a bajnoki tabellán, mindig azt mondom, a United legyõzi a Cityt."
"Mostanában csak a televízióban nézem a meccseket, megtalálom a módját, hogy megnézzem a meccset, bárhol is vagyunk. Nagyon élveztem, ahogyan ebben a szezonban megfordultak a dolgok."
"Tavaly különbözõ okok miatt nem ez történt, bár azt feltételezem, a végjáték semleges nézõknek nagyon élvezetes volt. Ez a szezon azonban nem igazán hozott olyat, amiért nyugtalankodniuk kellett volna."
"Igazából nem hiszem, hogy a United befogható, de persze jó lenne legyõzni a Cityt - a tavaly történtek után méginkább. De egyes meccsek nem számítanak. Mindig az számít, mi történik a teljes szezon alatt és ezen a téren semmi sem változott a szezon során."

Duxbury - aki pályafutása alatt tízszer szerepelt az angol válogatottban - a bajnoki címért folyó harchoz tett egyéni hozzájárulásokat is kiemelte.
"Azt gondolom, mindenkit nagyon lenyûgözött Robin van Persie" - folytatta. "Õ jelentette a különbséget és extra dimenzióba emelte a csapatot. De rajta kívül ott vannak még mások, mint Ryan Giggs, aki még mindig remekül teljesít, valamint mások, akik ha kell, hozzátesznek a csapat teljesítményéhez."
"Rafaelnek is nagyszerû szezonja volt. Fiatal srácként voltak hullámvölgyei, miközben tanulta a játékot és más kultúrából érkezett, de hozzászokott már ehhez és ez idén megmutatkozott."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 36 | 75 | 32 | +43 | 77 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 36 | 56 | 52 | +4 | 55 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 9 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 10 | Chelsea | 36 | 55 | 49 | +6 | 49 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 36 | 46 | 55 | -9 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |