Sir Alex: A bajnokság a legfontosabb
Sir Alex Ferguson rámutatott, az ahogyan tavaly a Manchester City elorozta a Vörös Ördögöktõl a Premier League trófeáját, idén egy rendkívül sikeres szezont eredményezett a United számára a bajnokságban.
Sir Alex az MUTV-nek adott exkluzív interjúban bevallja, csalódott a Bajnokok Ligájából, illetve az FA-kupa versenysorozatából való kiesésük miatt.
De talán ez is közrejátszik abban, hogy a Vörös Ördögök jelentõs elõnnyel vezetik a Premier League tabelláját. Egyes szakértõk szerint viszont a United oly sikeresnek ígérkezõ szezonja kicsit ellaposodott a végére. Sir Alex véleménye viszont az, hogy semmi sem áll távolabb annál, mint hogy laposnak nevezzék a Premier League címéért folyó harcot, aki szerint az angol bajnokság a legnehezebb versenyek közé tartozik.
A City menedzsere, Roberto Mancini legutóbbi nyilatkozata szerint a verseny még nem ért véget, és a hétfõi derbin a United utóbbi csalódásai miatt, kétségbeesett küzdelmet folytat majd a gyõzelemért. De az ilyen kijelentések, a Vörös Ördögök menedzserét még jobban feltüzelik, hogy csapatával 18 pontra növeljék elõnyüket a városi riválisokkal szemben.
"Az a vád, hogy csak egy trófeát nyerünk? Az lehet, de nézzük meg milyen ellenfelekkel szemben! Magasan vezetjük a bajnokságot, és ehhez olyan nagy és erõs klubokat kellett legyõznünk, mint az Arsenal, a Tottenham, a Chelsea, a Liverpool és az Everton."
"A városi riválisokat legyõzni, mindig hatalmas kihívás, leginkább a szurkolók miatt. Úgy gondolom, idén örömöt fogunk okozni nekik."
"Persze, hogy szerettünk volna minden színtéren gyõzni. Keményen hajtottunk a Bajnokok Ligájában, de nem rajtunk múlott, ezt mindenki tudja. Sokan még mindig errõl beszélnek. A Chelsea elleni vereség nyilván a mi hibánk és ezért vállaljuk is a felelõsséget, de a legfontosabb számunkra a Premier League és azt hiszem abban fantasztikusan helytálltunk idén."
Közben Nemanja Vidic szereplése továbbra is kétséges, a múlt hétvégén szerzett combsérülése miatt és Jonny Evans is még küzd azért, hogy hétfõre megfelelõ formába kerüljön.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 36 | 75 | 32 | +43 | 77 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 36 | 56 | 52 | +4 | 55 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 9 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 10 | Chelsea | 36 | 55 | 49 | +6 | 49 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 36 | 46 | 55 | -9 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |