Rooney: Utcán játszottam gyerekként

A Manchester United csatára a Nike új cipõjének promóján beszélt gyerekkori élményeirõl.


Gyerekkori otthona kerítését átugorva Wayne Rooney tökéletes helyszínen tudhatta magát ahhoz, hogy elkezdje fejleszteni készségeit, amelyekkel végül a mai labdarúgás egyik legfélelmetesebb támadójává vált.

Egy aszfaltos kispálya volt ez a hely, ahol gyerekként töltötte idejét reggel, délben és este. Itt sajátította el a dolgokat, amelyekkel oly nagy utat tett meg a csúcsig.

Olyan nagyságokkal összhangban, mint Pelé, Diego Maradona, Lionel Messi õ is a mellékutcákban sajátította el a trükköket, a szûk helyeknek köszönhetõen olyan technikát szerzett, mely megkülönböztet egyeseket a többi játékostól.

"Nagyon szerencsés voltam" - mondta Rooney tanulóéveirõl. "A házunk mögött volt egy aszfaltos kispálya, ami a helyi ifi klubhoz tartozott. Csak át kellett másznom a kerítésen és már ott is voltam."

"Voltak más helyek is, ahol találtunk pályát, de a házunk mögötti volt az, ahol a társaimmal órákat töltöttünk. Felébredtem, megreggeliztem és mentem ki focizni, majd bejöttem, átöltöztem és mentem iskolába. Az óra elõtt is fociztam kicsit, majd délben, aztán hazaértem, mentem ki a pályára és sötétedésig ott voltam. Olyan volt, mint egy munka, nagyon imádtam. Azt hiszem, édesanyám igen örült, mert mindig tudta, hol vagyok."

 


"Suli után egy csapatban hárman kezdtük a focit, de késõbb már tizenöten is voltunk benne. Amikor szünet volt az iskolában, volt, hogy többen is összejöttünk, de aztán sokan elfáradtak és mire besötétedett, már csak néhányan maradtunk. De egyedül is kint voltam. Kivittem a labdát és gyakoroltam a lövéseket, cseleket vagy bármi mást."

Rooney mindig utolsóként hagyta el a kispályát és nem kételkedik abban, ez sokat segített neki abban, ahogyan ma képes játszani klubjában és a válogatottban.

"Amikor egyedül voltam, az tökéletes volt. Körbe volt zárva a pálya, így a falnak tudtam rúgdosni a labdát anélkül, hogy messze ment volna tõlem. Állandóan a passzokat és lövéseket gyakoroltam és igen, úgy vélem, ez segített jobbá válni."

"Hozzászoktam ahhoz, hogy a labda a lábamnál volt és próbáltam ott is tartani. Amikor ilyen stílusban játszol szûk, zárt területen az elõnyt jelent számodra, ha kimász egy nagyobb, füves területre, mert a technikád javult és a nagyobb hely is elõnyt jelent."

"Kispályán sokkal szûkebb helyekre kell bevinned a labdát és képesnek kell lenned kijönni ezekbõl. Hozzászoksz ahhoz, hogy amint megkapod a labdát, azonnal nyomás nehezedik rád, így megtanulod, hogyan kezeld legjobban a nyomást. Ha a játék kiszélesedik nagypályára, úgy tûnik, mintha az egész világ elõtted lenne, olyan nagy tered van. Szóval ez segített nekem, ez biztos."

 


Miután szûk területeken szerzett tapasztalatait kamatoztatni tudta nagypályán, Rooney érthetõen lelkes, hogy az angolok új generációjának lehetséges sztárjai manapság is ezt az utat járják be. Szerinte ezek drámaian javíthatnak különbözõ területeken.

"Elõször is a tudatosság" - mondta Rooney. "Nagyon szûk a hely és tudnod kell, hol vannak a védõk és a csapattársaid. A második a pálya átlátása. Mivel szûk a terület, azon kell dolgozz, hogy lásd a rendelkezésre álló területeket."

"A technika nagyon fontos, szóval a passzodnak és lövésednek pontosnak kell lenni. Az erõ is segít, hogy távol tartsd az ellenfeled és befejezd a támadást. Csak próbálkoznod kell, nincs nyomûs rajtad. Ezek azok a meccsek, amikor új trükköket próbálhatsz anélkül, hogy elítélnének."

Annak ellenére, hogy Rooney a világ futballjának legmagasabb szintén játszik, nem meglepõ módon szívesen emlékszik vissza azokra a gyerekkori évekre, melyek végül sokat jelentettek karrierje számára.

"Imádom nézni a srácokat, akik azt csinálják, amit én csináltam olyan idõsen és izgalmas arra gondolni, hogy néhányra milyen karrier várhat. Minden, amit tanultam, azokból a meccsekbõl jöttek. A taktika csak késõbb jön, de a játékom 95%-a azokból az évekbõl való, amikor gyerekként játszottam."

 


Daily Mail

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!