Ferguson: Wenger megváltozott

A Manchester United menedzsere, Sir Alex Ferguson szerint Arsene Wenger mostanra megtanulta, hogy egy jó becsúszás megengedett a Premier Leagueben.


Pályafutása korai szakaszában köztudott volt, hogy az Arsenal francia menedzsere, Arsene Wenger kapcsolata elég hullámzó volt Sir Alex Fergusonnal, azonban a kettejük közti viszálykodás az évek során enyhült, manapság pedig már szinte meg is szünt.

 

Wengerrõl köztudott, hogy nagy elhivatottsággal védi saját játékosait, amikor úgy érzi, hogy túlságosan is dúrva szabálytalanságot, netán becsúszát követnek el ellenük.

 

Ferguson úgy érzi, vitájukat leginkább ez keltette kollégája Angliába érkezésekor, azonban szerinte azóta megváltozott az Ágyúsok menedzserének nézõpontja.

 

 

"Szerintem a különbözõ vélemények szemben állása okozta az egészet, amikor Arséne Wenger még új volt az Arsenalnál" - kezdte a visszaemlékezést a skót menedzser.

 

"Az õ véleménye a futballhoz való hozzáállásról nem sokban különbözött attól, ahogy én látom, hogy az ellenfelek hogyan állnak az õ csapatához."

 

"Nem szereti, ha a játékosait becsúszva szerelik. Azonban az azóta eltelt idõszakban egy kicsit jobban megértette ennek a jellegét."

 

"Megértette, hogy a becsúszó szerelés engedélyezett, és amíg szabályos keretek között történik, addig nincs is vele semmi baj."

 

Ferguson mostani interjújában tagadta, hogy hatalmas viszány lett volna kettejük között, szerinte inkább ugyanis csak nem érettek egyet bizonyos fontosabb kérdésekben.

 

"Voltak olyan pontok a közös pályafutásunkban, amikben nem értettünk egyet néhány évig, de ez soha nem volt hatással a kapcsolatunkra."
 
 


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!