Smalling a jövõre figyel

Chris Smalling idei szezonját sérülések szabdalták, de örül második trófeájának és már a következõ idényre figyel...


Visszatekintve a szezonra, mi a véleményed róla?
Kicsit csalódott vagyok, novemberig nem igazán voltam bevethetõ állapotban, volt pár jelentéktelen sérülésem, ezért nem annyit voltam a pályán, amennyit szerettem volna. Da a csapat sikere nagyon jó volt és képes voltam én is hozzáadni ehhez, még ha nem is annyit, amennyit szerettem volna. Végülis ez a csapatról, a klubról szól és most sikeresek lettünk, úgyhogy elégedett vagyok ezzel.

Téphetted a hajad a szezon korai szakaszában, amikor sorra sérültek le a védõk és így esély adódott volna elõtted...
Igen, pontosan. Oldalvonal mellõl nézed ezeket az esélyeket. A szezon során volt néhány olyan idõszak, amikor voltak sérültjeink, de akkor nekem is volt kisebb sérülésem, szóval eléggé frusztráló ez. De korán megnyertük a bajnokságot, miközben még négy meccsünk maradt, amiken remélhetõleg én is szerephez jutok és aztán a terv az, hogy egy teljes felkészülési szezont tudjak magam mögött, majd egy sérülésektõl mentes új idényt.

A játékosok azt mondják, a felkészülési szezon nagyon fontos erõnlétileg az egész szezonra nézve. Mennyire hasznos ez?
Kulcsfontosságú. A játékosok visszatérnek a felfrissülésre szabott szünetbõl és ezeken az edzéseken kell minél gyorsabban visszanyerned a sebességet és minél elõbb játékra kiélezettnek kell lenned. Ha kihagyod ezt, akkor a szezon alatt kell felzárkózz, ott kell az erõnléted alapjait megszerezned. Nagyszerû dolog nyáron különbözõ klímájú helyeken edzeni, amivel csak növelni lehet az állóképességet, szóval ez egy nagyon fontos idõszak.

Van már konkrét terved a nyárra, vagy egyszerûen csak abban reménykedsz, hogy teljes programot végig tudod csinálni a csapattársakkal?
A pihenésünkre is kapunk edzéstervet, hogy valamilyen szinten tartani tudjuk magunkat, szóval a nyaralás reggelein is lesz mit csinálni. Aztán szeretnék kicsit korábban visszatérni, mint a srácok többsége, hogy hamarabb belerázódjak a dolgokba és teljesen feltüzelten, készen álljak, mert el akarom kerülni a sérüléseket és rengeteg meccsen akarok játszani.

 


Novemberben tértél vissza úgy, hogy az emberek arról beszéltek, négy csatár hogyan harcol a helyekért, miközben öt belsõ védõ van a csapatban. Ez kemény?
Hatalmas a verseny minden poszton. Phil [Jones] és én különbözõ posztokon játszottunk, de alapból belsõ védõk vagyunk és ha mindannyiunk egészséges, a menedzsernek döntenie kell. Ez az egyik nagy erõsségünk. Nem igazán volt olyan idõszak, amikor mind az öten egészségesek voltunk, de remélhetõleg a következõ szezonban ez lesz a helyzet, amivel igazi csata lesz a helyekért. Ez csak jó a csapatra nézve, mert támogatjuk egymást, valamint versenyzünk, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból és egymásból. Ezzel mindenki odateszi magát az edzéseken és ha lehetõséget kapsz, élned kell vele, mert ott van négy vagy öt játékos is, akik bármikor nagyszerûen képesek játszani a posztodon.

Jonny [Evans] és Phil [Jones] azt mondták, a védõk nagyon támogatják egymást, mindegy épp ki van mellettük a csapatban...
Annak ellenére, hogy verseny van közöttünk, a cél az, hogy a jobb teljesítmény felé vezessük magunkat és mindig szeretnénk, hogy a többiek is remekeljenek, mert akkor lesz sikeres a csapat. Ez az, amit mindennél jobban akarunk és ezért teljesítettünk jól idén. Ha a támadókra is tekintünk, ott van Antonio [Valencia] és Nani, akik szintén egy posztért versenyeznek, jól látható ott is. Bajtársiasság van csoporton belül, ami a pályán is meglátszik.

A menedzser azt mondta, Jonny Evans és Phil Jones jelentik a jövõt belsõ védõ poszton. Biztató lehet egy játékos számára ilyet hallani...
Igen, nagyszerû, hogy így támogatja játékosait a menedzser. Rengeteget tanultunk már és biztos kezekben vagyunk, ez nem kérdés.

Második érmedet szerzed idén, mennyire másabb ez, mint a 2010/11-es?
Ez többet jelent. A különbség az, hogy tavaly hatalmasat csalódtunk, de nagy öröm, hogy ilyen gyorsan megfordítottuk a dolgokat.

Tanultál valami újat a klubról, annak mentalitásáról a tavalyi évre adott idei válasz kapcsán?
Mindig sikeréhség van a klubnál, de ebben a szezonban a felkészülés elsõ pillanatától kezdve volt egy észrevehetõen határozottabb eltökéltség abból a szempontból, amit el akartunk érni.

 


Idén játszottál néhány sok gólos meccsen, Villa 3-2, Reading 4-3, City 3-2, Newcastle 4-3 - milyen volt ezeken a meccseken szerepelni?
Olykor, amikor sok gólt kap a csapat, az emberek a védelemre figyelnek, de ha hátrányban vagyunk, vagy a gyõzelemért hajtunk, akkor mind a tizenegy játékos a legjobb utat keresi a támadások felé és gólszerzések felé. Még ha hátrányban is vagyunk, akkor sem arra törekszünk, hogy kiegyenlítsünk, hanem a gyõzelemért megyünk olyankor is. Rengeteg pontot szereztünk vesztes állásból, ez is mutatja, miért vagyunk annyira elöl: megvan bennünk az eltökéltség.

Védõként, gondolom elégedett voltál a szezon második felében mutatott sorozattal, amikor nem kaptatok gólokat.
[Nevet] Igen, én bármikor jobban örülök egy 1-0-nak, mint egy 4-3-nak vagy 5-4-nek. Jó volt, hogy a szezon második részére szinte a teljes keretre lehetett számítani, ami a pályán is meglátszott.

Robin van Persie góljai fontosak voltak a bajnoki cím megszerzésében, de van valami, amivel ennél is nagyobb hatással volt a csapatra nézve?
Ahogyan általánosságban megközelíti a dolgokat és ahogy hozzááll ezekhez. Csak azt lehet elmondani róla, hogy elsõ osztályú. Emlékszem, amikor elõször csatlakozott az edzéshez, mindenkit felemelõ érzés töltött el. Igazán jól kijött a srácokkal, ami nagyon fontos, mert mindenkinek ki kell jönnie a többiekkel ahhoz, hogy csapatként mûködjünk. Gyorsan beilleszkedett és a játékával ezt meg is mutatta.

A menedzser azt mondta, szeretné, ha mindenki tisztában lenne azzal, hogy hozzátett a csapat teljesítményéhez ebben a szezonban és ezért az utolsó meccseken a teljes keretét kihasználja majd. Ez lehetõség lehet számodra, hogy a jövõ szezonra nézve lefektess dolgokat?
Van még néhány mérkõzésem, hogy megmutassam a menedzsernek azt, ami után a következõ szezon elején is lehetõséghez jussak. Ez a célom.


 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!