Fletcher júliustól edzene
Darren Fletcher sikeres mûtéten esett át és már július elején edzésbe állna.
A Manchester United középpályása krónikus bélgyulladással küzd, ám most egy sikeres mûtéten van túl gyógyulása érdekében és tervei szerint akár már a következõ szezon elején David Moyes rendelkezésére állna.
A skót válogatott játékos december óta nem játszott, miután egymást követõ második szezonja végzõdött idõ elõtt betegségével való harca következtében.
A közelmúltban Paddy Crerand célzott arra, hogy Fletcher nem játszik többé, azonban a középpályásnak volt másik operációja az elõzõ hónap során és egyre biztosabb abban, hogy részt vesz Moyes felkészülési programjában.
Moyes nagy csodálója a 29 éves játékosnak, kétszer is megpróbálta leigazolni az Evertonhoz Fletchert. A United leendõ menedzsere is honfitársa gyógyulását szeretné, és várhatóan az elkövetkezendõ két hét során találkoznak is egymással, hogy Darren állapotáról beszéljenek.

Sir Alex Ferguson, a klub leköszönõ menedzsere mindig is támogatásáról biztosította középpályását, mióta kiderült betegsége és a Swansea elleni utolsó hazai mérkõzése után megtartott köszönõbeszédében is tisztelettel adózott Fletcher elõtt, miközben arra ösztönözte a szurkolókat, gyors felépülést kívánjanak a játékos számára.
Fletcher ebben a szezonban csak 10 alkalommal lépett pályára, eddigi utolsó találkozója a karácsonykor lejátszott és 4-3-as gyõzelemmel zárult Newcastle elleni bajnoki volt. Ferguson elmondta, neki is ad érmet a 20. bajnoki cím elnyerését követõen akkor is, ha csak ilyen keveset szerepelt.
Darren 11 évesen került a Unitedhez és 2003-ban, az FC Basel elleni Bajnokok Ligája mérkõzésen mutatkozhatott be az elsõ csapatban. 2011 márciusában hosszabbított szerzõdést, mely még két évig él.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Tottenham
Premier League, 25. forduló