Carrick mesterkurzusa

Michael Carrick komoly hírnévre tett szert, mint az egyik legtechnikásabb középpályás és az elõzõ szezonban nyújtott teljesítménye alapján társai megszavazták neki a "Players' Player of the Year", azaz az év legjobb játékosának járó díjat is.


A játékos, akit rendszeresen azért kritizáltak, mert nem tud döntõ hatással lenni a meccsekre, úgy tûnik, hogy harmincegy évesen, angol válogatottként ért el karrierje csúcsára, és a PFA "Az év játékosa" díjra is jelölte a 2012/13-as szezonban. Észrevétlenül irányít a pálya közepérõl, ami jól szemlélteti a kiváló látását és fantasztikus passzolási képességeit - az utóbbit a tavalyi szezonban produkált több, mint 2700 passza is alátámasztja.

 
Carrick olyan kitûnõ formában volt az elmúlt 12 hónapban, hogy a United korábbi edzõje, Sir Alex Ferguson egy áprilisi nyilatkozatában egyenesen egy másik United legendához hasonlította: "Michael Carrick egy abszolút érett és intelligens futballistává fejlõdött. Mindig is tudtuk, hogy ez benne van, de hiányzott belõle Paul Scholes következetessége. Fantasztikus volt. Az elmúlt évek során a szurkolók Scholesy miatt csorgathatták a nyálukat, de most Michael vette át a karmesteri pálcát és remekül teljesített.
 
Ennek ellenére nem volt ez olyan egyszerû Carricknek, aki keményen dolgozott az edzéseken, hogy finomítsa passztudását, ami 88 százalékos pontossággal mûködött az elõzõ szezonban. Az egykori West Ham United és Tottenham Hotspur játékosnak okos mozdulatokat kellett kombinálnia egy vagy két érintõs passzokkal, hogy helyet tudjon magának csinálni mielõtt azt a bizonyos "gyilkos labdát" eltudta volna juttatni a csatárhoz.
 
 

 

Barclays Premier League 2012/13  Michael Carrick

Mérkõzések száma  36     
   
Gólpassz 4
Összes gólhelyzet teremtés 37
   
Összes passz (kivéve beadás és szöglet) 2774
Passz pontosság (kivéve beadás és szöglet) 88,1%
   
Passzok a támadó harmadban 746
Passzok pontossága a támadó harmadban 73,9%
   
Passzok %-os aránya a védelmi harmadban 14,8%
Passzok %-os aránya a középpályás harmadban 58,3%
Passzok %-os aránya a támadó harmadban 26,9%
   
Hosszú passzok %-os aránya 90,0%
Rövid passzok %-os aránya 10,0%
 
Amíg a United folytatja a felkészülést Ausztráliában, Carrick továbbra is dolgozik a technikáján aminek a kulcsa a saját csapattársainak, illetve az ellenfél játékosainak térbeli érzékelése, amit Õ így magyaráz: "Tisztában kell vele lennem, hogy hol tartózkodik a védõ és, hogy hol van hely körülöttem, tehát folyamatosan figyelnem kell és a megfelelõ pozícióba kell mozognom."
 
"Ahogy kiugrattam a védõt a mozgásommal, hogy helyet csináljak, el kell kezdenem gondolkozni, hogy mit fogok csinálni a labdával - egy vagy két érintõs passzt fogok elvégezni ott ahol a védõ van, vagy ahol a csapattársam van, vagy pedig ott ahol az üres hely van. Ez egy ösztönös, a másodperc tört része alatt történõ dolog amirõl egy képnek kell lennie a fejedben, hogy megtudd hozni a döntést."
 
Carrick képességeit talán az elõzõ szezonban, a Chelsea ellen elért 2-2-es döntetlen során csodálhattuk meg igazán, amikor az Old Traffordon az FA-kupa odavágóján, a vendégek védelme mögé bejátszotta azt a bizonyos lélegzetelállító hosszú labdát, kétségek közt hagyva Petr Cech-t és lehetõséget adva Javier Hernandez-nek, hogy befejelje a mérkõzés nyitó találatát.
 
Carrick rendszeres gyakorlásnak veti alá magát és ez biztosítja számára azokat a készségeket amiknek a segítségével éles meccseken is jól teljesíthet. A kisebb, szûkebb területen végzett gyakorlatok (pl, cicázás) vagy a kispályás rutin is alapvetõ fontosságú és a középpályás használ is ebbõl bizonyos módszereket amik segítik abban, hogy jól osztogasson, helyet csináljon magának és csak annyiszor érjen labdába, amennyiszer szükséges.
 
 
A United új menedzsere, David Moyes és Carrick abban reménykednek, hogy mindez a hasznukra lesz a bajnoki cím megvédésében, ami viszont nem lesz egyszerû feladat, már csak a bajnoki rajtot tekintve sem.
 
A Unitednek a Chelsea, a Liverpool és a Manchester City csapataivel kell megküzdenie már az elsõ öt mérkõzés során tehát már egybõl teljes hõfokon kell majd pörögniük. Ennél fogva a felkészülési túra, az edzések, a készségek fejlesztése és az állóképesség növelése egy nélkülözhetetlen folyamat.
 
Carrick a United hivatalos honlapjának a következõket nyilatkozta: "Egy jó felkészülési túra megadja azt az alapot ami ahhoz szükséges, hogy végigcsináld a szezont. Ha kihagyod a felkészülést, fel kell zárkóznod. Minden játékos más. Valaki visszatud úgy jönni a nyaralásból, hogy egybõl visszarázódik, másoknál ez idõbe telik."
 
"Szerintem ez egy létfontosságú része az évnek. Fontos, hogy átessünk a felkészülésen, elkerüljük a sérüléseket és készen álljunk a meccsekre amikor kezdõdik a bajnokság."
 
 
 

 


skysports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!