Schmeichel: Kulcsfontosságú meccs következik

A Manchester United legendás kapusa, Peter Schmeichel szerint az utolsó állomása a 2013-as túrának az AIK ellen David Moyes elsõ nagyon fontos mérkõzése lesz.


A Vörös Ördögök új menedzserének ugyanis elsõ alkalommal áll a rendelkezésére az Old Trafford teljes legénysége mielõtt neki vág csapatával a bajnokságnak. Schmeichel már türelmetlenül várja az új korszak kezdetét, és arra hívja fel a figyelmet, hogy a rivális csapatok felé is mérvadó lesz az AIK elleni mérkõzés.
 
"A svéd labdarúgó-bajnokság már javában elkezdõdött és a skandináv régió minden csapata élesben játszik" - mondta Schmeichel a ManUtd.com-nak.
 
"Ez egy jó alkalom lesz a United számára a kemény harcra, elvárom hogy remekül játszanak, és egy kicsit keményebben, mint az ezelõtti barátságos meccseken. Úgy gondolom ez a mérkõzés az elsõ legfontosabb találkozója David Moyesnak. Nagyon fontos lesz ennek az eredménye, kicsit olyan hatással lehet a szezonra, mint a Community Shield-en való megfelelés. Aki a Szuperkupát megnyeri, valamelyest nyomást gyakorol vele az egész szezon alatt a riválisokra."
 
 
"A City, a Chelsea, sõt most az Arsenal is megpróbál azzal nyomást gyakorolni a többiekre, hogy nagy összegeket költenek igazolásokra, de szerintem ennél sokkal nagyobb hatása van egy jó szereplésnek. Kétségtelen, hogy az idei verseny rendkívül kiélezett lesz, aki gyõzni akar, annak az elsõ pillanattól jól kell szerepelnie."
 
"Az AIK elleni meccs többé-kevésbé olyan idõpontban lesz, amit sokan láthatnak élõben. Meg kell nyerni ezt a mérkõzést, ezzel is nyomást gyakorolva a riválisokra, hisz tudjuk, a média nem hagyja ki, bármi legyen is az eredmény, nagy visszhangot kap majd a sajtóban. Meg kell tennünk mindent a gyõzelem érdekében, mert mi a Manchester United vagyunk, és csak magunkra számíthatunk."
 
A United legendája szerint Moyes határozott tervekkel a fejében indul a Swansea elleni bajnoki nyitómérkõzésen és a Community Shield-en a Wigan Athletic elleni találkozón.
 
"Azt hiszem, az új menedzser szeretné kipróbálni a kezdõ tizenegyet a szezon elsõ bajnoki meccse és a Szuperkupa elõtt" - magyarázta Schmeichel. 
 
"Az AIK ellen egy szép játékot kell produkálni és a játékosoknak kihasználni az utolsó esélyüket a kezdõ tizenegybe való bekerülésre. Tehát több szempontból is fontos lesz a srácoknak, hogy jól teljesítsenek. A bajnokság vége után a válogatott játékosok folytatják a harcot hazájuk színeiben. A Manchester Unitedben pedig sok remek válogatott futballista van, akik még júniusban is játszanak, és mire a négy hét pihenõjüket teljes egészében letöltik csak a felkészülés végére tudnak csatlakozni a csapathoz. Mostanra viszont már mindannyian remek formában tértek vissza. Néhányan sajnos sérültek, de Wayne már szerepelni fog Stockholmban, és remélhetõleg olyan játékot mutat majd, amivel elhallgattatja az összes pletykát."
 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!