Ferguson Rooney bátorságát dicséri
Sir Alex Ferguson szerint csatára, Wayne Rooney nagy bátorságról tett tanúbizonyságot, amikor odaállt, hogy elvégezze a tizenegyest, amellyel bebiztosították továbbjutásukat a Bajnokok Ligájában.
A Vörös Ördögök támadója nem hezitált, amikor a Naismith ellen Fabio tizenhatoson belüli mellberúgásáért megítélt szabálytalanságot követõen a mérkõzés játékvezetõje a tizenegyespontra mutatott.
Rooney higgadtan a bal alsó sarokba lõtte a labdát három perccel a találkozó lefújása elõtt, amellyel biztosította a csapat helyet tavasszal a legjobb 16 között.
"Nagy bátorságra vall, hogy Rooney elvállalta a tizenegyest" - mondta Sir Alex az ITV-nek.
"Nem ez volt a legkönnyebb este a számára, miután számos helyzetet elpuskázott. Még egy kicsit rozsdásan mozgott."
"Megérdemeltük, hogy megnyerjük a mérkõzést, ami sikerült is, és most már a csoport megnyerése a célunk."
"Az utolsó fordulóban, december 7-én a Valenciával játszunk otthon, az Old Trafforodon, ahol néhány változtatást elképzelhetõ hogy fogok eszközölni, attól függõen, hogy éppen milyen mérkõzéseink lesznek."
"De már nagyon várjuk azt a mérkõzést, és remélhetõleg sikerül majd olyan eredményt elérnünk, amelyet szeretnénk."
Manutd.com
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 4 | 9 | 1 | +8 | 9 |
2 | Tottenham | 4 | 8 | 1 | +7 | 9 |
3 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
4 | Bournemouth | 4 | 6 | 5 | +1 | 9 |
5 | Chelsea | 4 | 9 | 3 | +6 | 8 |
6 | Everton | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
7 | Sunderland | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
8 | Crystal Palace | 4 | 4 | 1 | +3 | 6 |
9 | Newcastle | 4 | 3 | 3 | 0 | 5 |
10 | Fulham | 4 | 3 | 4 | -1 | 5 |
11 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
12 | Brentford | 4 | 5 | 7 | -2 | 4 |
13 | Brighton & Hove Albion | 4 | 4 | 6 | -2 | 4 |
14 | Nottingham Forest | 4 | 4 | 8 | -4 | 4 |
15 | Leeds United | 4 | 1 | 6 | -5 | 4 |
16 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
17 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
18 | West Ham | 4 | 4 | 11 | -7 | 3 |
19 | Aston Villa | 4 | 0 | 4 | -4 | 2 |
20 | Wolves | 4 | 2 | 9 | -7 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló