Rooney örül 200 góljának
Wayne Rooney ma este elérte 200. találatát a Vörös Ördögök színeiben, de elmondása szerint a legfontosabb az, hogy a United megszerezte a három pontot a Bajnokok Ligája csoportkörének elsõ meccsén.
Az angol csatár csapata elsõ és harmadik találatát jegyezte a Bayer Leverkusen ellen, 4-2-re megnyert találkozón, ezzel David Moyes gyõzelemmel kezdte BL szereplését. Wayne Bajnokok Ligája debütálása egyben manchesteri bemutatkozása és ekkor kezdte el termelni a gólokat, hiszen a 2004-es, Fenerbahce elleni meccsen mesterhármast ért el.
"Ez gyorsan ment és nagyon elégedett vagyok, hogy 200 gólt szereztem egy olyan klubban, mint a Manchester United. Nagy megtiszteltetés ez. Remélem még több jön" - mondta Rooney a meccs után.
Rooney két gólja között egy újabbat is szerezhetett volna, ezzel újabb mesterhármast érhetett volna el, amikor Bernd Leno kapus mellett elvitte a labdát, de végül nem sikerült betalálnia.
"Két gondolat is volt a fejemben, mert Robin [van Persie] is ott volt. De megszereztük a három pontot, ami fontos volt. Nagyon fontos volt, hogy gyõzzünk a menedzserért, mert neki ez a tanuló éve itt, a Bajnokok Ligájában."

Amikor arról kérdezték, a nyári pletykák után boldog-e, hogy továbbra is a Manchester United játékosa, Wayne így reagált: "A játékomra összpontosítok, ahogyan tettem egész nyáron is. Lehajtottam a fejem és keményen dolgoztam."
"Kész vagyok a szezonra és elégedett vagyok azzal, ahogyan visszajöttem. Örülök, hogy újra játszom és gólokat lövök."
"Mindig azt mondtam, hogy a szurkolók nagyszerûek voltak velem. Mindig remek fogadtatást kapok itt és remélhetõleg vissza tudom fizetni gólokkal, mint ahogy ma is megtörtént."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |