Vale a mezszám megváltoztatásáról
Az MUTV-nek adott exkluzív interjúban Antonio Valencia felfedte, miért tért vissza a 25-ös számhoz.
A szélsõ kiemelkedõ volt a Bayer Leverkusen elleni 4-2-es siker alatt, õ szerezte az utolsó találatot, valamint a vezetés megszerzésénél õ adta a gólpasszt Robin van Persie-nek.
A manchesteri derbi elõtt az MUTV 'Countdown to Kick-Off' mûsorában beszélt arról, mi motiválta arra, hogy visszatérjen korábbi mezszámához. David Moyes és Sir Alex Ferguson is úgy érzi, a szélsõ mentálisan jól járt azzal, hogy a 2012-ben távozó Michael Owentõl kapott hetes mezt lecserélte régi mezére.
"Azt hiszem, kiderült, hogy jó szám ez, amit akkor kaptam, mikor a klubhoz kerültem. A dolgok nagyon-nagyon jól mentek. Jól játszottam, miközben a 25-ös mez rajtam volt, úgyhogy azt gondolom, ez volt a nyári döntés hátterében. Ha ezzel vissza tudok térni korábbi formámhoz, miért ne? Jó ötlet ismét ezt viselni - mondta Valencia"
"Régóta gondolkoztam ezen. Fontolóra vettem azt, hogy visszatérjek ehhez a mezhez és talán ez mentális vagy ha úgy tetszik, jó szerencse szimbólum lehet. Ecuadorban ilyenekre nagyon figyelünk, lehet babona ez, és remélem, hogy továbbra is több szerencsét hoz nekem ebben a szezonban."
Sir Alex csütörtökön az MUTV-nek így nyilatkozott a szélsõrõl: "Antonio [kedden] visszatért legjobbjához. Megváltozott ismét a mezszáma - elképesztõ, mekkora hatással lehet egy ilyen egy játékosra."
"Talán ez egy nagyszerû lépés volt számára. Kérte, hogy visszatérhessen a 25-ös mezhez és fantasztikus volt."
Valencia arról is beszélt, hogy a keddi gólja utáni ünneplés tisztelgés volt korábbi válogatott csapattársa, Christian 'Chucho' Benitez elõtt, aki a nyáron váratlanul életét vesztette mindössze 27 évesen.

"Szörnyû volt, amikor pár hónapja meghalt" - folytatta Vale. "Nem csak barát, de mint egy testvér, olyan volt számomra és egy tetoválást is csináltattam tiszteletére. Az elsõ gólom utáni gólöröm és remélhetõleg minden más, ebben a szezonban szerzett gólom utáni gólöröm õ elõtti tisztelgés lesz. Óriási sokk volt a halála mindenki számára."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Wolves
Premier League 19. fordulóOld Trafford
2025-12-30 21:15
Premier League 18. forduló
Old Trafford
2025-12-26 21:00
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 18 | 33 | 11 | +22 | 42 |
| 2 | Manchester City | 18 | 43 | 17 | +26 | 40 |
| 3 | Aston Villa | 18 | 29 | 19 | +10 | 39 |
| 4 | Liverpool | 18 | 30 | 26 | +4 | 32 |
| 5 | Chelsea | 18 | 30 | 19 | +11 | 29 |
| 6 | Manchester United | 18 | 32 | 28 | +4 | 29 |
| 7 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 8 | Brentford | 18 | 28 | 26 | +2 | 26 |
| 9 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 10 | Fulham | 18 | 25 | 26 | -1 | 26 |
| 11 | Everton | 18 | 18 | 20 | -2 | 25 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 18 | 26 | 25 | +1 | 24 |
| 13 | Newcastle | 18 | 23 | 23 | 0 | 23 |
| 14 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 15 | Bournemouth | 18 | 27 | 33 | -6 | 22 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 18 | 18 | 28 | -10 | 18 |
| 18 | West Ham | 18 | 19 | 36 | -17 | 13 |
| 19 | Burnley | 18 | 19 | 34 | -15 | 12 |
| 20 | Wolves | 18 | 10 | 39 | -29 | 2 |