Carrick új szerzõdésre vágyik
Michael Carrick elmondása szerint szeretne új szerzõdést kötni a Manchester Unitednél.
A középpályás jelenlegi szerzõdése a szezon végeztével lejár az Old Traffordon, de mindenképpen szeretné meghosszabbítani manchesteri tartózkodását, amely 2006 óta íródik, amikor a Tottenhamtõl igazolt északra.
"Szeretnék a lehetõ legtovább ennél a klubnál játszani. Ez egy fantasztikus klub, nagyszerû idõt tölthettem itt" - kezdte Carrick a Sky Sports News-nak.
"Jelen pillanatban nagyon jól érzem magam, nemrég múltam 32, úgyhogy még van egy kis idõm."
Carrick debütálása pillanatától kezdve egyre nagyobb hatással van a Vörös Ördögök játékára. Eddig 328 alkalommal húzhatta magára a bajnokcsapat mezét, és öt alkalommal bajnoki címet is ünnepelhetett.
Mindeközben Carrick kijelentette azt is, hogy választ kell találniuk a csapat csalódást keltõ szezonrajtjára. Míg a szerdai Shakhtar Donetsk ellen idegenben elért döntetlenjüknek köszönhetõen a Bajnokok Ligájában jól állnak, addig a Premier League-ben elfoglalt pozíciójuk finoman szólva is hagy maga után némi kivetnivalót.

Ennek kiküszöbölésére a következõ alkalom a Sunderland elleni idegenbeli túra lesz, ahova úgy látogathatnak, hogy a mögöttük hagyott idõszak volt a csapat legrosszabb szezonkezdete 1989 óta. A tabella második felében találhatóak csak meg és gyõzniük kell a Stadium of Lightban, különben 2001 óta elõször fordulhat elõ velük, hogy sorozatban 3 mérkõzést is elveszítsenek a bajnokságban.
"Vannak periódusok, beszéljünk szezonokról, vagy akár évekrõl, amikor a dolgok nem éppen jól alakulnak" - tette hozzá.
"Ezekkel szembe kell nézned, és meg kell találnod belõlük a kiutat. Nem bújhatsz el ezek elöl. Választ kell találnod rájuk. Mi is pontosan ezt fogjuk tenni."
Carrick elárulta, nehéz a United számára diagnosztizálni, hogy mi okozhatja a problémát formájukat tekintve.
"Néha nagyon nehéz rámutatni a probléma forrásaira. Valószínûleg számos oka van. Ha nem teszel mindent megfelelõen az adott mérkõzésen, akkor veszíteni fogsz."
"Szerintem minden azon múlik, hogy képesek leszünk-e újra visszatérni a megfelelõ útra, és azt csinálni, amiben hiszünk. Ha ez sikerül, akkor idõvel már minden rendben lesz."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 9 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 10 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 11 | Sunderland | 23 | 24 | 26 | -2 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 23 | 25 | 44 | -19 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |