Beharangozó: Fulham - Manchester United

A Premier League 10. fordulójában Londonba látogatnak a Vörös Ördögök, szombat délután ugyanis a Craven Cottage gyepén játszik a csapat.


Két olyan gárda csap össze, amelyek keretük alapján jóval elõrébb kellene álljanak a tabellán. A manchesteriek a hullámzó rajt után talán kezdik megtalálni a helyes utat, a Fulham azonban komoly hullámvölgybe került.

David Moyes csapatára brutális hetek várnak, hiszen a holnapi találkozó utáni kedden már Spanyolországba kell utaznia BL-mérkõzésre, majd a bajnokságban hamarosan az Arsenal, a Tottenham, valamint Moyes korábbi csapata az Everton vár a bajnokra.

A skót menedzser bõ keretbõl válogathat, Robin van Persie visszatérhet a kezdõbe, ám Danny Welbeck még mindig pályán kívülre szorul sérülése miatt. Martin Jol nem számíthat Brede Hangelandra, így a védelme legjobbját kénytelen nélkülözni.


Akik hiányozhatnak:

Fulham: Hangeland(láb), Rodallega(ágyék), Briggs(ágyék)

United: Fletcher(betegség, erõnlét), Welbeck(térd)


Érdekességek:

A Fulham csak három alkalommal tudta legyõzni a Unitedet 24 Premier League találkozó alatt.

A Unitednél eddig 5 játékos lõtt gólt az idei bajnokik során, tavaly ez a szám már 13 volt 9 PL-meccs alatt.

A Fulham 4 gólt szerzett az idei szezon négy hazai bajnokiján. Elõzõ szezonban az elsõ négy hazai meccsén 10-szer talált a hálóba Jol csapata.

Legutóbbi 5 bajnoki párharcuk során mindig legyõzte a Fulhamet a United.

Rio Ferdinand 300. alkalommal lehet a kezdõcsapat tagja a United gárdájában Premier League mérkõzésen.

Ryan Giggs 950. mérkõzését játszhatja a Vörös Ördögök csapatában.

Ashley Young 50. alkalommal lehet kezdõ a Unitedben.


Egymás elleni mérleg:

Örökmérleg: 80 meccs, 48 United gyõzelem, 14 Fulham siker, 18 döntetlen, 158-87-es gólarány a United javára.

Premier League mérleg: 24 meccs, 17 United gyõzelem, 4 döntetlen, 3 Fulham siker, 52-25-ös gólarány a United javára.


Legutóbbi 5 bajnoki ebben a felállásban:

2008-09 Fulham-United 2-0
2009-10 Fulham-United 3-0
2010-11 Fulham-United 2-2
2011-12 Fulham-United 0-5
2012-13 Fulham-United 0-1


Legjobb góllövõk:

Fulham: Rodallega 3 gól(0 PL), Bent 3 gól(2 PL), Sidwell 2 gól(2 PL), Kasami 2 gól(2 PL)

United: van Persie 8 gól(5 PL), Rooney 6 gól(4 PL), Hernandez 4 gól(1 PL), Welbeck 3 gól(2 PL)


Kanadai táblázat a két csapat legeredményesebb játékosaival:

Rooney 8 pont (4 gól + 4 gólpassz)
van Persie 6 pont (5 gól + 1 gólpassz)
Kasami 3 pont (2 gól + 1 gólpassz)
Ruiz 3 pont (1 gól + 2 gólpassz)


A United jelenlegi keretének legeredményesebbjei a Fulham ellen:

Rooney 18 meccs/11 gól
Giggs 20 meccs/5 gól
Hernandez 4 meccs/2 gól


Premier League, 10.forduló
Fulham(14.) - Manchester United(8.)
Craven Cottage, 2013.11.02. 16:00

Játékvezetõ: Lee Probert

Lehetséges kezdõcsapatok:

Fulham: Stekelenburg - Riether, Senderos, Amorebieta, Richardson - Parker, Sidwell - Ruiz, Berbatov, Kasami - Bent

United: De Gea - Rafael, Evans, Vidic, Evra - Carrick, Fellaini - Valencia, Rooney, Kagawa - van Persie


ManUtdFanatics.hu tipp: 0-2

A találkozót a FanaticsTV-n valamint a DIGIsport 1-en ÉLÕben nézhetitek meg!

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!