AVB: Nincs Moyes-dráma
Andre Villas-Boas szerint nincs zûrzavar a Manchester Unitednél, hiszen az õ Chelsea idõszaka során sokkal nagyobb dráma zajlott le, mint ami most van Moyes körül.
Miután a nyáron David Moyes átvette a Vörös Ördögök vezetését Sir Alex Fergusontól, intenzív fürkészés alá került a skót, aki csapatával eddigi kilenc bajnokin csupán 14 pontot zsebelt be.
Bár a United legutóbbi három meccsébõl kettõt megnyert egy döntetlen mellett és úgy tûnik elindult felfelé, még mindig a nyolcadik helyen sínylõdik a csapat.
Villas-Boas - aki hasonló nyomást érzett 2011-ben, mikor átvette a Chelsea irányítását - azonban úgy véli, az õ 257 napos uralma a Stamford Bridge-en elhomályosítja David Moyes jelenlegi dolgait.
"Nem hiszem, hogy az angol bajnoknak nagy dráma lenne a jelenlegi helyezése" - nyilatkozta a Tottenham menedzsere. "Korábban részese voltam egy másik klubnak, az ottani eredményeim körül sokkal nagyobb drámák voltak, mint a Man United eredményeinél."

A manchesteriek a szezon elején vereséget szenvedtek a Manchester City-tõl, a Liverpooltól és a West Bromtól is, ám Villas-Boas szerint Moyes csapata hamarosan beindul.
"A Manchester United lejátszotta a legtöbb nehéz meccsét, úgyhogy a dolgok kicsit pozitívabbnak tûnnek. Végül vissza fognak jönni. Úgy tûnnek, erõsen vissza fognak térni és olyan eredményeket érnek el, amikre szükségük van. Azt feltételezem, csatlakozni fognak a többi csapathoz."
"Ez a távolság semmi a Premier League-ben, úgyhogy azt mondanám, szezon végén ott lesznek az elsõ helyért harcolók között."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 32 | 62 | 24 | +38 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 31 | 42 | 37 | +5 | 54 |
| 5 | Liverpool | 32 | 52 | 42 | +10 | 52 |
| 6 | Chelsea | 31 | 53 | 38 | +15 | 48 |
| 7 | Brentford | 32 | 48 | 44 | +4 | 47 |
| 8 | Everton | 32 | 39 | 37 | +2 | 47 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 32 | 43 | 37 | +6 | 46 |
| 10 | Bournemouth | 32 | 48 | 49 | -1 | 45 |
| 11 | Fulham | 32 | 43 | 46 | -3 | 44 |
| 12 | Sunderland | 31 | 32 | 36 | -4 | 43 |
| 13 | Newcastle | 31 | 44 | 45 | -1 | 42 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 31 | 37 | 48 | -11 | 33 |
| 16 | Nottingham Forest | 31 | 31 | 43 | -12 | 32 |
| 17 | West Ham | 32 | 40 | 57 | -17 | 32 |
| 18 | Tottenham | 31 | 40 | 50 | -10 | 30 |
| 19 | Burnley | 32 | 33 | 63 | -30 | 20 |
| 20 | Wolves | 32 | 24 | 58 | -34 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Leeds United
Premier League 32. forduló, ÉLŐ