Carrick hetekre kidõlt?
Úgy tûnik, Michael Carrick a reméltnél hosszabb idõre az oldalvonalon kívülre szorul, hiszen Achilles-sérülése nem javul és várhatóan mûteni kell.
A 32 éves középpályás kihagyja az angol válogatott következõ két, barátságos mérkõzését - Chile és Németország ellen - miután sérülése nem javult. Kedden injekciót is kapott annak érdekében, hogy a hetek óta fennálló gyulladást megpróbálják csökkenteni az Achilles-énél. Bár a klubnál remélték, hogy a Cardiff City elleni bajnokira rendbe jön a játékos, tegnap este a klub egy magasrangú személye a Telegraph-nak megerõsítette, Carrick legalább egy hónapra kidõlhet, ami akár hat hétbe is telhet.
David Moyes egy kis pihenõt adott középpályásának azt megelõzõen, hogy elkezdené a rehabilitáviót. Míg az utóbbi hetekben Carrick sérülten is a csapat rendelkezésére állt, immár szükségszerû a beavatkozás annak érdekében, hogy Carrick sérülése meggyógyuljon. Carrick kiesése hatalmas csapás a klubra nézve, hiszen David Moyes a legkiegyensúlyozottabb középpályását veszítette el.
A 40 éves Ryan Giggs mellett az utóbbi idõben kevés szerepet kapó Tom Cleverley és Anderson szerepelhet azon a poszton, vagy az a Marouane Fellaini, aki az átigazolási idõszak utolsó napján érkezett az Old Traffordra, és akirõl a menedzsere a minap megerõsítette, eddigi manchesteri pályafutása alatt még küzdött formájával és erõnléti állapotával is.

Darren Fletcher visszatérését nem sürgetik a klubnál, így Phil Jones felé kellene fordulnia Moyes-nak. A 21 éves játékos kiválóan teljesített Carrick mellett az Arsenal elleni rangadón, bár Moyes elmondta, õ továbbra is úgy tekint játékosára, aki a védelem tengelyében szerepelhet hosszú évekig.
Carricknek korábban is voltak hasonló problémái és bár David Moyes a Norwich, a Fulham és a Real Sociedad elleni találkozók során pihentette õt, az Arsenal elleni fontos mérkõzésen ismét játszatnia kellett Michaelt, kinek testvére, Graeme az 1-0-ra megnyert rangadó után twitteren annyit írt, testvére egy lábon játszott azon az összecsapáson.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Tottenham
Premier League, 25. forduló