U18: United 2-1 Everton
Miután Sean Goss meccs végén szerzett találatával a Manchester United U18-as csapata az Aon Training Complex-ben 2-1-re legyõzte az Evertont, a tabellán is átvette a liverpooliaktól az elsõ helyet.
A középpályás a ráadás pillanataiban csapott le, pontokat mentve Paul McGuinness csapatának és megtartva a United 100%-os hazai teljesítményét.
Andreas Pereira elsõ félidei büntetõjével szerzett vezetést a hazai csapat, azonban öt perccel a találkozó vége elõtt George Green révén egyenlített az Everton, amelynek nagy esélye volt a vezetés megszerzésére is, ám Sean Goss a végén gyõzelemhez segítette a Vörös Ördögöket.
Az elsõ játékrészben az Everton játszott jobban, miközben a hazaiak majd egy hónapnyi szünet után játszottak ismét. Jordan Thorniley fejese landolt a háló tetején, miután a United kapusa, Joel Pereira nem tudott megkaparintani egy beadást, majd egy perccel késõbb Ben Barbernek kellett a gólvonalról mentenie egy vendég lövést.
A 25. percben azonban jött az áttörés a manchesteriek számára, Curtis Langton, Pereira elleni elkésett becsúszása büntetõt ért a hazaiaknak. Pereira feltápászkodott és maga végezte el a tizenegyest, megszerezve a vezetést.
A második játékrész elején James Wilsont akadályozta Langton, ám ezúttal nem ítélt büntetõt a játékvezetõ. Josh Harrop és az U18-as szinten debütáló Saidy Janko lövése járt közel a kapuhoz, miközben úgy tûnt, a manchesteriek elõnye megóvható.
Ám az Everton egyenlített. Pereira kapus szabálytalankodott Courtney Duffus ellen, a megítélt büntetõt Green bevágta, majd pillanatokkal késõbb a gyõzelemhez is közel kerültek a vendégek, mikor Duffus lövése csak centikkel kerülte el a hazai kaput.
Helyzetre helyzettel reagált Paul McGuinness csapata, a csereként beálló Ashley Fletcher balról ívelt középre, Harrop lövését még védte a kapus, de Goss remek technikával a hálóba juttatta a játékszert, megszerezve harmadik találatát.
U18 Premier League
Manchester United 2-1 Everton
Aon Training Complex
United: J.Pereira - Janko, Evans, McConnell, Barber - Harrop, Willock, Goss, Redmond(Mitchell 87.) - A.Pereira, Wilson(Fletcher 72.)
Pad: Ioannou, Henderson, Borthwick-Jackson.
Gólszerzõ: A.Pereira, Goss illetve Green
Jelenlegi állás:
1. Manchester United 11 meccs, 25 pont
2. Everton 10 meccs, 24 pont
3. Manchester City 11 meccs, 20 pont
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brighton & Hove Albion
Premier League 9. fordulóOld Trafford
2025-10-25 18:30
Premier League 8. forduló
Anfield Road
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
2025-09-27 13:30
2025-09-20 18:30
2025-09-14 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 8 | 15 | 3 | +12 | 19 |
| 2 | Manchester City | 8 | 17 | 6 | +11 | 16 |
| 3 | Liverpool | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
| 4 | Bournemouth | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
| 5 | Chelsea | 8 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 6 | Tottenham | 8 | 14 | 7 | +7 | 14 |
| 7 | Sunderland | 8 | 9 | 6 | +3 | 14 |
| 8 | Crystal Palace | 8 | 12 | 8 | +4 | 13 |
| 9 | Manchester United | 8 | 11 | 12 | -1 | 13 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 8 | 12 | 11 | +1 | 12 |
| 11 | Aston Villa | 8 | 8 | 8 | 0 | 12 |
| 12 | Everton | 8 | 9 | 9 | 0 | 11 |
| 13 | Brentford | 8 | 11 | 12 | -1 | 10 |
| 14 | Newcastle | 8 | 7 | 7 | 0 | 9 |
| 15 | Fulham | 8 | 8 | 12 | -4 | 8 |
| 16 | Leeds United | 8 | 7 | 13 | -6 | 8 |
| 17 | Burnley | 8 | 9 | 15 | -6 | 7 |
| 18 | Nottingham Forest | 8 | 5 | 15 | -10 | 5 |
| 19 | West Ham | 8 | 6 | 18 | -12 | 4 |
| 20 | Wolves | 8 | 5 | 16 | -11 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Brighton & Hove Albion
Premier League, 9. forduló