Nem írják le a Unitedet
Tegnap óta az Everton ellen elszenvedett vereségük okán 12 pontos hátrányból követi az Arsenalt a Premier League táblázatán David Moyes legénysége, az érintettek azonban mégsem írják le a tavalyi bajnokot.
Arsene Wenger és Jose Mourinho is kijelentette, a Manchester United továbbra is részese a bajnoki címért folytatott versenyfutásnak, holott a Premier League bajnoki címvédõje utolsó három mérkõzésén nyeretlen maradt a hazai pontvadászatban, legutóbb pedig 1-0-s vereséget szenvedtek az Evertontól az Old Traffordon.
Bryan Oviedo 86. percben szerzett találata azt jelentette, hogy amellett, hogy Roberto Martinez fiai gyõzelemmel távozhattak Manchesterbõl, 14 fordulót követõen már 12 pont David Moyes csapatának hátránya a listavezetõ Arsenalhoz képest.
Míg ugyanis szerdán este a Vörös Ördögök kikaptak, addig az Ágyúsok szintén hazai pályán 2-0-s sikert arattak a Hull City felett Nicklas Bendtner és Mesut Özil góljaival, azonban menedzserük, Arsene Wenger szerint hiba lenne a szezon ezen szakaszában leírni a Unitedet a bajnoki címért folytatott harcban.
"Még mindig túl korai errõl beszélni" - kezdte az Arsenal francia menedzsere.
"Meglepetés volt a vereségük, de még mindig túl korai. Volt már ilyen - hogy 12 pontos elõnnyel rendelkeztünk - de természetesen továbbra is gyõznünk kell ahhoz, hogy megmaradjon az esélyünk, és ne kelljen aggódnunk a többiek miatt."
A Chelsea maradt a második helyen, négy ponttal lemaradtva az Arsenaltól, a táblázaton, miután fordulatos mérkõzésen 4-3-as gyõzelmet arattak a Sunderland felett a Stadium of Lightban.
Amikor arról kérdezték, vajon a United képes lehet-e bajnoki címe megvédésre, Jose Mourinho így felelt:
"Nehéz a helyzetük, de a Manchester Unitednél bármi lehetséges."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Arsenal
Premier League 37. fordulóOld Trafford
2024-05-12 17:30
Premier League 36. forduló
Selhurst Park
2024-05-06 21:00
2024-04-27 16:00
2024-04-24 21:00
2024-04-21 16:30
2024-04-13 18:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2023/24
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 36 | 88 | 28 | +60 | 83 |
2 | Manchester City | 35 | 87 | 33 | +54 | 82 |
3 | Liverpool | 36 | 81 | 38 | +43 | 78 |
4 | Aston Villa | 36 | 73 | 53 | +20 | 67 |
5 | Tottenham | 35 | 69 | 58 | +11 | 60 |
6 | Newcastle | 35 | 78 | 56 | +22 | 56 |
7 | Chelsea | 35 | 70 | 59 | +11 | 54 |
8 | Manchester United | 35 | 52 | 55 | -3 | 54 |
9 | West Ham | 36 | 56 | 70 | -14 | 49 |
10 | Brighton & Hove Albion | 35 | 53 | 57 | -4 | 47 |
11 | Wolves | 36 | 49 | 60 | -11 | 46 |
12 | Everton | 36 | 38 | 49 | -11 | 45 |
13 | Bournemouth | 35 | 48 | 60 | -12 | 45 |
14 | Fulham | 36 | 51 | 55 | -4 | 44 |
15 | Crystal Palace | 36 | 49 | 57 | -8 | 43 |
16 | Brentford | 36 | 52 | 60 | -8 | 36 |
17 | Nottingham Forest | 36 | 45 | 63 | -18 | 33 |
18 | Luton Town | 35 | 46 | 74 | -28 | 26 |
19 | Burnley | 36 | 39 | 74 | -35 | 24 |
20 | Sheffield United | 36 | 35 | 100 | -65 | 16 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Arsenal
Premier League, 37. forduló
Manchester United - Newcastle
Premier League, 34. forduló