Moyes: Fejezzük be, amit elkezdtünk
A Manchester United már továbbjutott a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszába, David Moyes azonban azt akarja, az A-csoport elsõ helyét is szerezze meg csapata.
Egyetlen pont hazai pályán a Shakhtar Donetsk ellen azt jelentené, a Vörös Ördögök lennének az elsõ helyen, ezzel biztosítanák maguknak azt, hogy a márciusban sorra kerülõ, legjobb 16 közötti párharc során õk játszhatnák a visszavágót hazai környezetben. Moyes ezt szeretné látni, miközben a United célja az, hogy talpra álljon legutóbbi két hazai vereségébõl.
"Fontos, hogy minden esélyt megadunk magunknak azért, hogy a Bajnokok Ligájában a csoport élérõl jussunk tovább" - mondta a menedzser még a Newcastle elleni találkozót megelõzõen. "Ez nem teszi könnyebbé, de egy kis elõny származhat abból, hogy a visszavágót játszhatjuk hazai környezetben."
"Mindent meg fogunk tenni, hogy az élen végezzünk. Még nem kaptunk ki a csoportban és ezt fenn is akarjuk tartani."
Mikor arról kérdezték, rotálja-e csapatát a keddi összecsapáson, Moyes így reagált: "Már továbbjutottunk, ami esélyt ad számomra, hogy megtehessem."
A United otthon és idegenben is jeleskedett a Bayer Leverkusen ellen, míg döntetlent játszott Ukrajnában és a Real Sociedad otthonában, de Moyes nem tudja megmagyarázni, miért Európában jöttek a legjobb produkciók.
"Nem hiszem, hogy lenne bármilyen oka. Nem tudom, miért néztek ki jobban ezek a mérkõzések, mint bármely más találkozó. Az európai meccsek többségén jól játszottunk."
"Sokan beszéltek rólam, mikor a Bajnokok Ligájába jöttem, de azt kell mondjam, élvezem a mérkõzéseket. Ez a legnagyobb sorozat, amiben játszunk. Jól tettük a dolgunkat eddig és megpróbálunk ismét jól játszani az utolsó mérkõzésen."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |