Valencia: Elõny a hazai pálya a visszavágón
Antonio Valencia reményei szerint a Manchester United profitálni tud abból a pluszból, amit a Bajnokok Ligája csoport elsõsége jelent, amikor a sorozat februárban folytatódik a kieséses szakasszal.
Az ecuadori szélsõ teljesítményével sokban hozzájárult ahhoz, hogy a Vörös Ördögök a Bayer Leverkusen, a Shakhtar Donetsk és a Real Sociedad elõtt végezve az A-csoport élén zártak, amely értelmében jövõ év február 25-én Görögországban, az Olympiacos elleni kétfelvonásos párharccal elsõ elõadásával folytatják a legrangosabb európai kupasorozatot, majd a visszavágót már 70 ezer hazai szimpatizáns elõtt vívhatják meg 2014. március 19-én.
"Ha sikerül elvégezni a dolgunkat, és jó eredménnyel tudunk hazajönni onnan, akkor az Old Traffordon majd már önbizalommal telve játszhatunk" - kezdte Valencia a Manutd.com-nak a sorsolást követõen.
"Rengeteg önbizalmat fogunk meríteni a Bajnokok Ligájában idén nyújtott produkciónkból. Csoportunkban elsõként, szép pontmennyiséggel végeztünk, úgyhogy ebben a sorozatban magabiztosan várhatjuk a folytatást."

Valencia egyéni teljesítményérõl sok mindent elárul, hogy a csoportkörben kétszer is eredményes tudott lenni, otthon és idegenben is beköszönve a Bayer Leverkusennek. Bár mindkét mérkõzés végül magabiztos gyõzelemmel zárult a United szempontjából Németország egyik meghatározó csapata ellen, ettõl függetlenül nem lesznek önteltek, amikor az Olympiacosszal kerülnek szembe.
"Amikor már eljutsz a kieséses szakaszig, tudnod kell, hogy nem játszhatsz könnyû ellenfél ellen" - tette hozzá.
"Kemény összecsapás lesz, de mindenképpen azon leszünk, hogy biztosítsuk továbbjutásunkat a negyeddöntõbe."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 9 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 10 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 11 | Sunderland | 23 | 24 | 26 | -2 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 23 | 25 | 44 | -19 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |