Moyes elsõ hat hónapja
Sir Alex Ferguson utódjának lenni soha nem lesz könnyû feladat.
Az Old Traffordon eltöltött 26 csillogó év után a Sir Alex Fergusont követõ idõszak mindig is átmeneti idõszakként könyvelhetõ el. Érkezett David Moyes, az Everton korábbi menedzsere, kinek eddigi uralkodása hullámvasúthoz hasonlítható - kiábrándító vereségekkel mind a pályán, mind pedig az átigazolási piacon.
Mindazonáltal Wayne Rooney kiváló formájának is köszönhetõen csapata öt meccs óta nyer és öt pontnyira van az elsõ négytõl (azóta már hatra nõtt a gyõzelmi sorozat és két pontra csökkent a hátrány a negyediktõl - a szerk.), a Bajnokok Ligájában pedig az Olympiacos ellen készülhet a legjobb 16 között.
A karácsonyi idõszak alatt Moyes leült az MUTV-vel, hogy átbeszéljék elsõ hat hónapját. A beszélgetésrõl készített teljes átiratot olvashatjátok most:
Mikor Sir Alex Ferguson elmondta neked, hogy te leszel a Manchester United új menedzsere...
Az egy olyan pillanat volt, ahol semmi mást nem hallasz, amit utána mond. Csak azt gondoltam magamban: 'Te jó ég, nem is mondta azt, vagy mégis?' De megtette és mielõtt felfogtam, már a csapatról, a személyzetrõl és a klubról beszéltünk.
De ami még fontosabb, azt is mondta, nem mondjuk el senkinek, titokban tartjuk, míg kész nem lesz arra, hogy bejelentse visszavonulását. Csak a feleségemnek mondtam el, mert azt mondta, neki elmondhatom. De sem a gyerekeimnek, sem az apámnak, senki másnak nem mondhattam el.
Akkoriban nagyon jó kapcsolatot ápoltam az Everton elnökével és mindig is õszinte, egyenes szerettem volna lenni vele egész végig. Aztán éppen a végén nem mondhattam el neki azt, amit Sir Alex említett nekem a visszavonulással. Nem akartam, hogy bármi is kiszivárogjon tõlem.
Gondoltál valaha arra, hogy Sir Alex Ferguson helyére ülhetsz?
Sokan mondogatták, hogy én lehetek a Manchester United következõ menedzsere. Sokat gondoltam arra, ahogy a United kiválasztja menedzsereit és azt gondoltam, 'igen'. Egy bizonyos típusú egyéneket neveztek ki és úgy gondoltam, bizonyos kritériumoknak megfelelek.
Ugyanakkor a média hajlamos arra, hogy bárki jól szerepelt akkoriban, máris arról beszéltek, hogy ezek a menedzserek alkalmasak a feladatra.
Nagyon izgultam, amikor elmentem édesapámhoz, hogy elmondjam neki. De mögém állt, nagy dolog volt ez számára is. A feleségemnek és gyerekeimnek is hirtelen hatalmas változás volt. Izgalmas volt mindenki számára.
Egyesek úgy vélik, Sir Alex Ferguson folyamatos jelenléte akadály lehet.
Az ellenkezõjét érzem. Nagyon hasznosnak érzem. Amikor találkozni akarok vele, akkor találkozunk is. Összességében igazán jónak találtam õt. Nem hiszem, hogy bármely menedzser kihagyná azt a lehetõséget, hogy meghallgassa Sir Alex tanácsait. Nagyon jó volt hozzám, semmiben nem zavar és tartja a távolságot. Megérti, hogy ez egy korai idõszak.
Õ a klub egyik igazgatója, egy olyan valaki, akinek hatalmas beleszólása van abba, hogyan megy majd a klub a jövõben, milyen terveink lesznek, legyen szó fiatalok fejlesztésérõl, vagy bármilyen más tervrõl a klubnál. Olyan valaki, akit fel kell használnunk. Fel kell használnunk a tudását és mindent amit adni képes.
Milyen volt hallani, amikor Ferguson ösztönözte a szurkolókat, álljanak ki a következõ menedzser mellett?
Semmit nem tudtam errõl. Aznap meccsem volt az Evertonnal, de mikor elõször jöttem ki az Old Traffordra, ragyogó fogadtatásban részesültem. Azért kaptam azt, mert Sir Alex azt mondta: 'álljatok az új menedzser mögé'. De immár azon kell dolgozzam, hogy miattam tapsoljanak. Nagyon jót tett velem. Voltam párszor Manchesterben és minden United drukker, akikkel összefutottam, mögöttem állt, támogatott, minden jót kívánt nekem - Sir Alex elérte, hogy mindez megtörténjen.
Milyen, hogy Phil Neville és Ryan Giggs az edzõi stáb tagja?
Sokat beszéltem Mick Phelannel és Rene Meulensteennel, valamint Eric Steele-lel. Tudták, hogy 11 évig voltam egy klubnál és azt is, hogy jól kiépítettem a kapcsolatomat a stábommal. Kértem Renét, hogy maradjon, de végül jobbnak vélte, ha elmegy és szabadságot ad nekem. Voltaképpen Renétõl ez helyes döntés volt és örülök, hogy végül így tett.
Kértük Renét, hogy maradjon. Phil Neville a stábomban van, Steve Round is, aki egy igazán remek edzõ, Jimmy Lumsden, aki fiatal korom óta velem van. Úgy éreztem, olyan segítséget és egyensúlyt adnak, amire szükségem van. Warren Joyce, Nicky Butt és az egész orvosi stáb nagyon segítõkész volt a kezdetektõl, mondván 'ez az, ahogyan mi csináljuk itt a dolgokat'. De talán a legnagyobb segítséget Giggsy adta. Miközben játékos, az edzõi, menedzseri munka határán van. Örülök, hogy Giggs ezt a szerepet választotta, mert nagy segítségemre volt.
Rooney-val való munkáról...
Fiatal srácként megadtuk a lehetõséget, hogy bemutatkozzon, majd eladtuk a Unitednek. A nyár folyamán sok zûrzavar volt.
Wayne mindent jól kezelt, és elkezdett dolgozni. Az edzések elsõ napjától belsõ eltökéltség volt benne; visszatérni arra a szintre, ahol volt, a legjobbjához. Senkit nem csapott be a szezon korai szakaszában sem, ez biztos.
A nyári átigazolási idõszakról...
Nehéz volt ez az átigazolási idõszak, mivel július 1-ig még nem az enyém volt az állás. Nem voltam Carrington környékén, nem tudtam itt lenni, ezért nehéz idõszak volt ez a nyár folyamán. Bár összességében volt elképzelésem, mire van szükségünk. Két-három célpontunk volt.
Sir Alex elmondta, mire van szükség. Volt 2-3 játékos, akiket az utolsó pillanatban nem sikerült megszereznünk. Azt éreztem, hogy fel kell mérnem a keretet, mindenkinek lehetõséget kell adnom. Remélhetõleg a legtöbb játékos azt mondhatja, volt néhány meccsük, néhányan több lehetõséget szeretnének, de mindenkinek megpróbáltunk lehetõséget adni.
Megleptek játékosok az edzéseken? (pozitív értelemben)
Sokuk igen. Mikor megkaptam a munkát, amennyi idõsebb, tapasztaltabb játékossal csak tudtam, találkoztam velük. Néhányszor találkoztam Vidával, Rióval, Wayne-nel. Mint ahogy Giggsy-vel is. Mióta megjöttem, mindannyian nagyszerûek voltak és sokat segítettek. Felfogták, milyen felelõsség hárult rájuk és mennyire szerencsések, hogy egy ilyen klubnál játszhatnak, mint a Manchester United.
Azt kell mondanom, Patrice Evra fantasztikus volt a színfalak mögött is azzal, amit tett. Fantasztikus, ahogy megtartotta a játékosokban a motiváltságot és ahogy arról beszélt, milyen szabványokat kell fenntartaniuk ennél a klubnál.
A sorsolás miatti korai, kemény meccsekrõl...
A Manchester United új menedzsere vagy, az elõzõ szezonban a csapat simán bajnok lett, majd ránézel egy ilyen sorsolásra, azzal igazán átestem a tûzkeresztségen. Azt hiszem, végül ez segíteni fog, valószínûleg keményebbé tesz és sikeresebbé is, de ehhez el kell viselned itt számos más elemet, ami a mindennapi munkával együtt jár itt.
Milyenek az elsõ élményeid a Bajnokok Ligájáról?
Élveztem a mérkõzéseket. Mindenre figyelünk, próbálunk nagyon alaposan felkészülni és próbálunk nagyon alaposak lenni tekintettel az ellenfélre és arra is, saját magunknak mit kellene tennünk.
Jól alakultak a meccsek, valószínûleg a legjobb teljesítményeink közül több is a BL-ben volt, és a legtöbb gólt is azokon a meccseken szereztük. Valamit nagyon jól csináltunk, de javulni akarok, mert a sorozat csak keményebb és nehezebb lesz. Abban bízom, hogy tartogatunk még gólokat és remek teljesítményeket a késõbbi szakaszra is.
A Leverkusen (idegenben 5-0) volt a csúcs. A hazai pályán, ellenük elért eredményünket is nagy üzenetnek éreztem. Az volt a nyitómeccsünk és fontos volt, hogy jól kezdjünk.
Úgy tûnik, minden vereség erõsít...
Igen, így van. Ha veszítesz itt, ott valami másnak is lennie kell, nem csak annyinak, hogy elvesztettél egy meccset. Sokkal több van abban, mint hogy elveszítettél egy mérkõzést. Ez az, amit találtam itt. Úgy vélem, az Everton és a Newcastle elleni két meccs könnyen lehetett volna 1-0 nekünk. De nem így lett, nem lõttünk gólt, õk viszont igen.
Jobban tudunk játszani, de nem jött meg az az áttörés, amivel talán nyertünk volna. Soha nem számítanék itt a szerencsére, de talán azokban az idõkben kellett volna egy kicsi.
Tervek januári igazolásokról?
Szeretnénk igazolni. De utálnám azt mondani, amitõl mindenki nagy elvárásokkal lenne az iránt, hogy sok igazolás lesz. Az egyetlen, amit mondok az az, hogy a klub anyagilag támogatni fog, bármit is akarunk tenni. Ebben az átigazolási ablakban nehét játékosokat szerezni.
Olyan klubnál, mint a United, a legjobb, elit játékosokat akarjuk leigazolni. Sokan más kluboknál vannak és talán nem lehet most megszerezni õket, de ha igen, mindent meg fogunk tenni ennek érdekében. Ehhez azonban idõ kell, nem lehet azonnal megoldani.
Ha azonnal változtattam volna, azt mondták volna: 'Miért változtatja meg mindazt, amit Sir Alex tett?' Ez egy fokozatos változás. Nyilvánvaló, hogy játékosok jönnek-mennek, ilyen a foci. De idõbe telik ez. Remélhetõleg nem sokba. A legtöbben megértik, hogy kell egy kis idõ a beilleszkedésre. Van egy kereted a Manchester Unitednél, és kezdem megismerni a játékosokat.
Van olyan dolog, amit immár tudsz a klubról, de elõtte nem tudtál?
A klub nagysága. Tudtam, hogy mekkora ez a klub, de bárhova is mész, mindenhol szurkolókkal találkozol. Ezer és ezer ember figyel, amirõl valószínûleg amúgy is tudtam, de amíg nem voltam szemtanúja Ausztráliában, Japánban és Thaiföldön, addig nem realizálódott bennem, hogy ez nem csak egy klub, hanem sokkal több annál.
Az a feladatom, hogy megbizonyosodjam arról, ez a klub továbbra is gyõzni fog azáltal, hogy szombatonként gyõztes csapatot állítok össze.
Nem igazán kedveled a túl nagy reflektorfényt?
Megértem, hogy itt nagyobb és több, de remélem, ez azért lesz, mert gyõzünk és sikeresek leszünk. Korábban is ezt mondtam, de addig még nyernem kell pár dolgot, ez a terv. De amíg rendben mennek a dolgok körülöttem és sikerül trófeákat nyerni, addig a lehetõ legkevesebbet akarom ebbõl megtapasztalni.
Várod a kihívást?
Nehéz elmagyarázni, mit gondolok errõl a klubról, milyen nagynak tartom, de nagyon várom a kihívást. A legnagyobb az, hogy egy izgalmas, fiatal csapatot küldjek a pályára, amire mindenki büszke lehet a Manchester Unitednél.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!