Rafael: Egységben az erõ
Rafael szerint az élet Sir Alex Ferguson éráját követõen mindig rejt majd magában kihívásokat, de kijelentette, hogy a Mancheser Unitednél csapattársaival egyhangúan David Moyes mögött állnak.
A Vörös Ördögök kritikák össztüzébe kerültek, miután az új évben minden sorozatot figyelembe véve sorozatban három vereséget szenvedtek el, de szerencsére ez a rossz sorminta nem folytatódott a hétvégén, a csapat ugyanis 2-0 arányban legyõzte a Swansea City-t bajnokin az Old Traffordon.
A mérkõzés után a médiának adott nyilatkozatában a klub brazil légiósa, Rafael arról beszélt, hogy csapattársaival a legnehezebb idõszakban is összetartanak a sikerek érdekében.
"Együtt küzdünk mindenért" - kezdte.
"Tudtuk, hogy lesznek változások. A menedzser 27 év után távozott a csapat élérõl. Mindig is tudtuk, hogy nehéz lesz. Nekünk át kell vennünk David Moyes mentalitását, és azt a pályán is megmutatni. Elég nagy a különbség. David Moyes nagyon erõs mentalitással rendelkezik. Õ a saját útját járja. Nekünk mindezt pozitív formában kell a világ tudtára adnunk."
Amikor arról kérdezték, hogy a játékosoknak kell-e vállalniuk a felelõsséget a pocsék formáért, Rafa szokásos módon õszinte volt:
"Száz százalékig egyetértek. Mi vagyunk azok, akiknek a felelõsséget vállalniuk kell. Nekünk kell megmutatnunk, mire vagyunk képesek, ahogy tettük azt szombaton is a második félidõben. Nem tudom, hogy miért mindenki a menedzserre mutatogat. A játékosoknak kell elvégezniük a feladatukat a pályán."
"Természetesen az öltözõben sokat beszélünk errõl mostanság. Nyilvánosságra kell hozni, hogy mire vagyunk képesek."
"Az emberek azt állítják, a Unitednek nincsen jó kerete. Be kell bizonyítanunk, hogy ez nem igaz."

Elõre tekintve Rafael szeretné, ha segíthetné a csapatot abban, hogy építsenek a magabiztos 2-0-s hétvégi sikerükre, amelyet Michael Laudrup Hattyúi ellen arattak, és folyamatosan jó formában játszanak az elõttük álló, vélhetõleg a szezon végkimenetele szempontjából meghatározó néhány hónapban.
"Nagyon örülök ennek a gyõzelemnek. Sorozatban három vereséget elszenvedni - ebbõl kettõt az Old Traffordon - nem normális. Ezúttal megmutattuk, hogy mire is vagyunk igazán képesek."
"Állandósítanunk kell a formánkat. Túl sokat hullámzik a teljesítményünk. Ahhoz, hogy bajnokok lehessünk, vagy hogy bejussunk a legjobb négy közé, minden mérkõzésen úgy kell játszanunk, mint a legutóbb."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |