Youngot bántja a vereség
Ashley Young nem tudja leplezni csalódottságát, amiért a United nem tudta gólra váltani mezõnyfölényét és végül vereséget szenvedett a Britannia Stadiumban.
Úgy tûnt, a Fazekasok elleni meccs korai szakaszát a Vörös Ördögök irányították, de Charlie Adam megpattanó szabadrúgása miatt hátrányba került David Moyes csapata. A második félidõ elején Robin van Persie kiegyenlítette az állást, de öt percen belül Charlie Adam ismét vezetéshez juttatta a Stoke-ot, ezúttal is egy nagyszerû, távoli lövéssel.
A United nehézségeit fokozta még Jonny Evans és Phil Jones sérülése, de Young sajnálja, hogy nem tudtak nagyobb nyomást kifejteni ellenfelükre.
"Számos alkalommal eljutottunk a tizenhatoson belülre, helyzeteket kialakítva, egy másik napon lõttünk volna hármat vagy négyet is" - mondta az MUTV-nek az angol válogatott játékos.
"Az egyik góljuk megpattant, a másik a semmibõl jött távoli lövés volt, de nyilvánvalóan kiábrándító elveszíteni egy mérkõzést úgy, hogy ennyi helyzetet kialakítottunk."
"Miután oly sokan felépültek, most elveszítettünk két védõt, ami ismételten sajnálatos dolog, de miután a második félidõ elején betaláltunk, azt gondoltam, megnyerhetjük a találkozót. Nem így lett és most nagyon csalódottak vagyunk."

A United talán akkor állt legközelebb az egyenlítéshez, mikor a második játékrész végéhez közeledve Asmir Begovic ragyogóan védte Wayne Rooney szabadrúgását, amely után a kapu elõtti kavarodás végén Tom Cleverley a léc fölé lõtt. A United azonban nem tudta értékesíteni a helyzeteit, ami nagyon bántó Young számára.
"Adam gólja hatalmas lövés után született, de még azt követõen is tudtuk, hogy visszajöhetünk a meccsbe. A lefújásig játszottunk, de elkeserítõ, hogy nem jött a második gól. Beszéltünk arról, hogy levisszük a labdát az alapvonalig és onnan küldjük be a tizenhatosra, de nem tudtuk befejezni ezeket, ez pedig megbosszulta magát."
"A pozitívumokra kell figyelnünk és vissza kell jönni a meccsbe. Miközben ennyi helyzetet alakítunk ki, be is kell lõni ezeket."
A meccset nagy szélben játszották, melya nyitott sarkos stadion körül süvített, Young azonban egyáltalán nem fogja a körülményekre a vereséget.
"Valóban szeles volt, fõleg bemelegítéskor, de ez csak egy olyan tényezõ, amit kezelni kell. Rendszeresen hasonlóak a körülmények itt."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |