Fletcher: Nem vagyok alattomos játékos
A United középpályása korábbi Wenger nyilatkozatra utalva készül a holnapi mérkõzésre.
Tizenöt hónappal ezelõtt Arsene Wenger nyilatkozott a játékosról úgy, hogy szerinte teljesen anti-futball beállítottságú, aki folyamatosan szabálytalankodik.
Fletcher azonban tudja, Wenger ellentmondásos nyilatkozatai leginkább a pillanat hevében születtek és ragaszkodik ahhoz, a francia menedzser szavai célt tévesztettek.
"Nem hiszem, hogy aljas játékos lennék. Sõt tudom, hogy nem vagyok mocskos játékos!" - mondta a skót válogatott játékos.
"Minden labdát szeretnék megszerezni, ezért hajtok annyira. Néha becsúszik szabálytalanság, de ez nem rosszindulatból vagy alattomosságból történik, csupán a brit futball része."
"A játékvezetõk is használják az eszüket, látják melyik játékos próbál labdát szerezni és melyik játszik arra, hogy ellenfelének ártson."
"Amit Wenger mondott, nem lesz a gondolataimban, egyáltalán nem. A pillanat hevében mondta akkor, én pedig inkább nem is foglalkozom vele többet."
Fletcher - és szurkolók is - nagyon várja már a nagy derbiket, elõször az Arsenal ellen hétfõn, majd vasárnap a Stamford Bridgen a Chelsea ellen.
"Fontos mérkõzések lesznek, de túl korai lenne bármit levonni majd az eredményekbõl. Megnézve a tavalyi szezont, a Chelsea elleni két találkozónk nagyon fontos volt. Csoportelsõként kvalifikáltuk magunkat a Bajnokok Ligája következõ körébe, így mostmár ezekre a meccsekre koncentrálhatunk."
Daily Star
daily star
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!