Az Ágyúsok legyõzése inspirálja Moyes-t
A Fulham elleni csalódás után David Moyes arra törekszik, hogy csapata a szezon egyik legjobb eredményét érje el, ezzel segítve saját magát talpra állítani.
A Vörös Ördögöknek szerda este esélyük lesz arra, hogy duplázzanak az Arsenal ellen, vagyis egy szezonon belül kétszer is legyõzzék a londoni gárdát, miután novemberben az Old Traffordon kemény küzdelemben sikerült legyõzniük Arsene Wenger csapatát. Akkor Robin van Persie fejese elegendõ volt arra, hogy a manchesteriek legyõzzék a holland csatár korábbi klubját és Moyes reméli, az akkori meccs eredménye segít inspirálni csapatát ezúttal is.
"Mindig jó eredményt próbálunk elérni ellenük. A szezon korábbi szakaszában az Old Traffordon jó eredményt értünk el ellenük és megpróbáljuk ismét megtenni" - mondta a menedzser a mai sajtótájékoztatóján.

"Több mérkõzésen is jobban játszottunk, de akkor, azon a meccsen mi szereztük az egyetlen gólt, ami olykor a különbséget jelenti. Odamegyünk, azt játszuk, amit tudunk, top csapat vagyunk és remélhetõleg ezt meg tudjuk mutatni. Jól fogunk játszani és mindent megteszünk a három pont begyûjtéséért."
Vasárnap, a mérkõzés ráadásának végén Darren Bent fejesgólja révén a Unitednek nem sikerült három pontot szereznie és mindez még élénken él az emlékezetben, de a menedzser hajthatatlan, hogy a csapat az erõfeszítése miatt sokkal többet érdemel.
"Csak továbbra is a megfelelõ dolgokat kell tenni, mi azt tesszük. Csak az kell, hogy folytassuk azt, amit eddig tettünk és változni fog a szerencse, ez nem kétséges."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brighton & Hove Albion
Premier League 9. fordulóOld Trafford
2025-10-25 18:30
Premier League 8. forduló
Anfield Road
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
2025-09-27 13:30
2025-09-20 18:30
2025-09-14 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 8 | 15 | 3 | +12 | 19 |
| 2 | Manchester City | 8 | 17 | 6 | +11 | 16 |
| 3 | Liverpool | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
| 4 | Bournemouth | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
| 5 | Chelsea | 8 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 6 | Tottenham | 8 | 14 | 7 | +7 | 14 |
| 7 | Sunderland | 8 | 9 | 6 | +3 | 14 |
| 8 | Crystal Palace | 8 | 12 | 8 | +4 | 13 |
| 9 | Manchester United | 8 | 11 | 12 | -1 | 13 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 8 | 12 | 11 | +1 | 12 |
| 11 | Aston Villa | 8 | 8 | 8 | 0 | 12 |
| 12 | Everton | 8 | 9 | 9 | 0 | 11 |
| 13 | Leeds United | 9 | 9 | 14 | -5 | 11 |
| 14 | Brentford | 8 | 11 | 12 | -1 | 10 |
| 15 | Newcastle | 8 | 7 | 7 | 0 | 9 |
| 16 | Fulham | 8 | 8 | 12 | -4 | 8 |
| 17 | Burnley | 8 | 9 | 15 | -6 | 7 |
| 18 | Nottingham Forest | 8 | 5 | 15 | -10 | 5 |
| 19 | West Ham | 9 | 7 | 20 | -13 | 4 |
| 20 | Wolves | 8 | 5 | 16 | -11 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Brighton & Hove Albion
Premier League, 9. forduló